Ami a természetben az alvás ideje, az a bőrápolásban a megújulásé

A szombathelyi Magister-üzletben megtudtuk az őszi-téli időszak bőrápolásának legfontosabb teendőit. Emellett konkrét ajánlásokat is kaptunk bőrtípusok szerint.

Ha kinézünk az ablakon, látjuk, hogy vége az indián nyárnak, visszavonhatatlanul itt van az ősz, sőt már a tél is itt ólálkodik a kertek alatt.

Ilyenkor megváltozik a hangulatunk, a napi rutinunk, más ételekre, italokra, zenékre és filmekre kívánunk rá. Természetes, hogy a bőrápolás sem ugyanaz, mint a napsütéses, forró, nyári napokon volt.

Ami a természetben az alvás ideje, az a bőrápolásban a megújulásé

„Az ősznek nem feltétlenül kell az elmúlásról szólnia, ezt az időszakot remekül felhasználhatjuk arra, hogy megújítsuk a bőrünket” – magyarázza lapunknak a Magister szombathelyi boltjában (Bejczy utca 1-3.) Dudok Anett, a mindig mosolygó üzletvezető.

Magister őszi bőrápolás
Dudok Anett
Mészáros D. Zsolt

A szakember úgy véli, ebben az időszakban nagyon lényeges bőrünk hámlasztása. Erre használhatunk mechanikus és enzimatikus vagy kémiai hámoldó szereket, illetve ezek kombinációját, de talán még fontosabb, hogy mi is található ezekben a termékekben.

Kevesen tudják például, hogy az ismert, nagy drogériák polcait dominálják a mikroműanyagokat tartalmazó bőrradírok (peelingek). Ezen termékek a bőrt mechanikus módon, apró műanyagszemcsékkel hámlasztják, ami akár kellemes érzés is lehet, de egyrészt messze van a természetestől, másrészt ezek a műanyagdarabkák bekerülnek a környezetünkbe és súlyos károkat okoznak például az élővizekben mikroműanyagok formájában.

A Magister termékei között is léteznek mechanikus hámlasztók, de mivel a cég elkötelezett a természet és a természetesség iránt, így szó sem lehet műanyagokról, helyette magőrleményeket (olíva, mandula, szőlő stb.) és habkőport használnak – tudjuk meg.

Magister őszi bőrápolás
Mészáros D. Zsolt

A séi fejlesző és gyártóhelyen készítenek kémiai hámlasztókat tartalmazó peelingeket is, ahol ugyanezt a zöld szemléletet ültetik át a gyakorlatba, így aztán ezt is teljesen természetes összetevőkkel oldják meg. Ilyenek például a gyümölcssavak, melyeket almából, citromból és szőlőből nyernek. Ezek nagyon kíméletesen oldják a bőrfelszínünkön található elhalt hámsejteket, amelyek az őszi, szmogos időjárás miatt szürke „ködfátyollal” vonják be a bőrünket.

Az ősz és a tél arra is kiváló időszak, ha a nyári napsütés okozta pigmentfoltokat akarjuk elhalványítani, csökkenteni szeretnénk a barázdák mélységét vagy „csak” az a cél, hogy más hatóanyagok (szérumok, arckrémek) nagyobb hatékonysággal tudjanak felszívódni – tudjuk meg.

Magister őszi bőrápolás
Mészáros D. Zsolt

„Ősszel és télen a peelingelést követően mind a hölgyeknek, mind az uraknak javasolni szoktam a bőrtípusnak megfelelő pakolást, hiszen ezek nem csak a professzionális kezelések abszolút elemei, hanem az otthoni rutin elengedhetetlen kellékei is, ezért érdemes lehetőleg kétszer egy héten időt szakítani rájuk. A otthoni pakolásoknak általában valamilyen bőrprobléma (akné, ráncok, szárazság, pigmentfolt, érzékenység) megoldása a célja, ezérta intenzíven hordoznak hatóanyagokat, látványos eredemény érhető el velük. Általában a funkciójuk: pórustisztítás, hidratálás, vitalizálás, hámlásztás, ránctalanítás, faggyú harmonizálás, depigmentálás.” – árulja el Dudok Anett.

Megelőzni az ekcémát

Az ekcémát számos ok kiválthatja, de sokan vannak, akiknél ez a bőrprobléma gyakrabban jelentkezik ősszel vagy télen.

Ennek magyarázata lehet a bőr szárazsága, ami ebben az időszakban – a verejtéktermelés csökkenése miatt – kiemelten jelentkezik.

A vízpótlásról (hidratációról) sokat olvashatunk a sajtóban, ám a lipidpótlásról alig hallani, pedig a zsírpótlás ugyanolyan fontos a bőrüknek. Ennek hiánya okozhatja a ráncokat, repedéseket és szélsőséges esetben a hidro-lipid egyensúly felborulása, vagyis a bőr védelem sérülése az ekcéma tüneteit is fellobbanthatja.

Bizonyított, hogy a bőr védelmének erősítésével, az eszenciális zsírsavak, ceramidok, természetes zsírsavak pótlásával az ekcéma gyógyszeres terápiájának ideje lerövidíthető.

  • Tisztálkodáshoz a Hipoallergén fürdő- és testápolókrémünket ajánlom, amely az ismert gyógyszertári fürdetőkrém kőolajszármazék- és parabénmentes verziója. Alapja a bio sheavaj, a bio kókuszolaj és a rizsolaj, Ph-értéke semleges, így a legérzékenyebb bababőrre is tökéletes választás. Büszkék vagyunk rá, hogy hazánkban az első natúrkozmetikum, amely komoly klinikai vizsgálatok alapján elnyerte a „klinikailag igazolt hipoallergén hatású termék" minősítést! Használatával elkerülheted, hogy fürdés közben kiszáradjon a kicsi bőre.
  • „A járvány miatt mostanában sokszor használunk fertőtlenítőket a kézmosáshoz, azt viszont tudni kell, hogy ezek a bőrt védő, jótékony mikrobiótákat is leviszik a bőrünkről, ezáltal sérült bőrflórát eredményezve, mely kézszárazság, rosszabb esetben kézekcéma formájában mutatkozik meg” - mutat rá az üzletvezető, akit ezt hallva arra kérünk, hogy ajánljon néhány konkrét Magister-termékeket az őszi-téli időszakra.

    Szorosan ide kapcsolódik, hogy a kézmosáshoz a prebiotikus, mikrobiom támogató, bőrazonos kémhatású Cocosplash kéztisztító habot ajánlok kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha úton vagyunk, vigyünk magunkkal egy Sterifruit kéztisztító sprayt, melyet bármikor fújhatunk a kacsóinkra, miközben a nátrium-PCA és a panthenol ellensúlyozza az alkohol szárító hatását.

    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt
    Ha már kialakult baj, a bőr száraz, viszkető, ápoljuk BioRio balzsammal, melynek esszenciális zsírsavjai, hidratáló komponensei és ceramid tartalma erősíti a bőr barriert, vagyis a bőrvédelmet, ezáltal csökkentve a panaszokat.
    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt

    Az arcápolás területén, az említett hámlasztás kihagyhatatlan, melynek kivitelezéséhez számos verzió áll a rendelkezésünkre.

    Római narancsliget peeling

    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt

    Ez egy mandulahéj őrleménnyel készült, zselés textúrájú, kellemes gyümölcsös illatú bőrradír rózsafával, amely kémiai hámlasztót (AHA gyümölcssav) is tartalmaz. Alkalmazása: ránctalanítás, bőrmegújítás, pigmentfoltok kezelése. Megtisztított, benedvesített bőrre kell felvinni, néhány percig rajta hagyjuk, bemasszírozzuk, majd leöblítjük és jöhet a szokásos arcápolási rutin. Használata egy héten két alkalommal ajánlott, érdemes utána pakolással folytatni a rutint, hiszen a megnyílt sejtkapcsolatok között effektívebben penetrálnak a hatóanyagok a bőrbe.

    Tropiscrub

    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt
    Ez egy úgynevezett enzimatikus hámlasztó, amely többek között az ananászpor fehérjebontó bromelinjének segítségével teszi sugárzóvá az arcbőrt. Ezt egészítik ki a krémes alapba beleültetett apró magőrlemények, amelyek a mechanikai munkát végzik. Illata a trópusokat idézi, és bátran ajánlható azoknak is, akinek nagyon érzékeny az arcbőre.

    Purple Peel radírpakolás

    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt

    A Magister egyik őszi újdonsága, mely az évszak abszolút favoritjává vált.

    Egy igazi gyors megoldás, 2 az 1-ben termék a rohanó hétköznapokra, az elfoglalt Édesanyáknak vagy a túlhajszolt üzletasszonyoknak. Ez a radírpakolás nem csupán egy gyors hámlasztó, de vele együtt a peelingelést követő maszk vagy pakolás használatot is megspórolhatod (amennyiben szeretnénk). Szőlőmag mikroszemcsékkel segíti a kíméletes hámlasztást, de ha fenn hagyjuk a bőrünkön 5-10 percet, akkor egy kollagén szintézist segítő, urban-aging ellenes maszkot is kapunk. Ez azt jelenti, hogy a városi életvitel (szmog, por, stressz) bőrre kifejtett öregítő hatását ellensúlyozzuk, hiszen a bőr elsőszámú méregtelenítő rendszerén keresztül segítjük a bőrsejtekbe zárt szennyeződések kiválasztását. Az ősszel harmonizáló erdei gyümölcsös jellegű, érett szilvával megspékelt illattal bír.

    Japán Bakuchiol szérum

    Magister őszi bőrápolás
    Mészáros D. Zsolt

    Az őszi-téli időszakban minden bőrtípus fokozott ápolásra szorul, ilyenekor célszerű a szokásos hidratáló arckrémet egy szérummal kiegészíteni. „A szérumok – mint a legkoncentráltabb hatóanyagokat tartalmazó készítmények – a bőrápolás királynői” – magyarázza Dudok Anett. Hozzáteszi: a Magister kínálatában 13 szérum várja az érdeklődöket, tehát nincs olyan hatóanyagcsoport, ami ne lenne megtalálható a szortimentben. Ez persze azt is jelenti, hogy mindenki számára találunk személyreszabott szérumot, és ezzel együtt bőrápolási rutint is.

    Ha csak egyet kellene kiemelnem, akkor az új, Japán Bakuchiol krémszérumot mondanám, egy 2 az 1-ben szérum és fluid hidratáló arcápoló. Ez azt jelenti, hogy itt nem érvényes az az általános szabály, hogy a szérumok fölé mindig rétegzünk arckrémet. Ez esetben ez egy gyorsítósáv: rohanós reggeleken a hidratáló akár elhagyható.

    A bakuchiolt a malájtea magjából nyerik ki, rendkívül erős antioxidáns és antiageing hatású, kollagén stimuláló, aknés gyulladást csökkentő és egyben kiváló és természetes alternatívája a retinolnak. Arctisztítás után javasolt a használata.

    Mindez természetesen csak a jéghegy csúcsa, az őszi-téli bőrápolás további titkairól szívesen mesél a Magister Bejczy utcai üzletében Dudok Anett, aki egyben személyre szabott tanácsokat is tud adni.

    Lapunk korábban többször is foglalkozott a Vas megyei sikertörténetnek számító Magisterrel.

  • “Vannak céljaim, amiket ha elérek, akkor az elég” - beszélgetés az év Vas megyei női vállalkozójával “Vannak céljaim, amiket ha elérek, akkor az elég” - beszélgetés az év Vas megyei női vállalkozójával 2019. April 22. 18:24
  • A labortól a vásárlókig - Bekukkantottunk a Magister boszorkánykonyhájába A labortól a vásárlókig - Bekukkantottunk a Magister boszorkánykonyhájába 2019. November 14. 15:04
  • Anett a szombathelyi Magister-boltból: „Sokan esnek abba a hibába, hogy illat alapján választanak terméket” Anett a szombathelyi Magister-boltból: „Sokan esnek abba a hibába, hogy illat alapján választanak terméket” 2020. June 07. 19:46