Bontják a hegyeshalmi átkelőt: Korszakos jelentőségű Schrammel-alkotásokat mentettek meg a bezúzástól

Szombathelyen kap helyet az a két dombormű, amelyeket a hegyeshalmi polgármester nem engedett megsemmisíteni a határátkelő bontásánál.

Védősisakos emberek dolgoznak a lebontásra ítélt hegyeshalmi határátkelő épületében, ahol 2007-ben, a schengeni csatlakozás után megállt az idő. Még fent vannak a függönyök az ablakokon, lengeti őket a szél. A munkások néhány nap alatt több száz kerámiadarabot emelnek le óvatosan a falakról, vannak köztük 40 kilogrammosak is: „az izomláz garantált” – jegyzi meg egyikük, amikor a tárolódobozba helyez egy jókora elemet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A szombathelyi születésű Kossuth-díjas iparművész, Schrammel Imre nagy méretű, falra készített kerámia domborművét mentik éppen. Schrammel műveiből kettő is található a bontásra ítélt határátkelő épületében, de összesen négy alkotást sikerül megtartani az utókornak, hiszen a Kecskeméti Sándor-Kovács Gyula párostól is rendelt az állam annak idején kettőt az épületbe. 1984-ben kerültek a falakra.

Schrammel iparművészeti alkotás Hegyeshalmon
Az egyik Schrammel-mű darabjait már dobozolják az Ornamentika Kft. emberei, mert akárki nem bonthatja a műalkotásokat. Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

Nem kis kockázatot vállaltak a művészek a rendszerváltás előtt ezekkel a földreliefekkel, hiszen ha a tervek elbírálói rájöttek volna, hogy milyen szimbólumrendszert használnak az alkotók, akkor a domborművek soha nem kerülhettek volna fel a falakra.

Schrammel iparművészeti alkotás Hegyeshalmon
A másik még nagyobb munka lesz. Sem az idő, sem a galambürülék nem tudta kikezdeni Schrammel Imre munkáját.
Mészáros D. Zsolt

Schrammel Imre alkotásainak üzenete: nyitás a nyugati világ felé. Úgy is tájolták a műveket, melyek a magyar oldalon kaptak helyet. A művész már érezte a változás szelét, ami néhány évvel később meg is érkezett.

„A Schrammel-életműben van egy földrelief ciklus. Vagyis nagy méretű, falra készített munkák készültek abban az időszakban. Schrammel az agyag sajátosságait használta ki, kézzel, lábbal gyúrt technikával dolgozott, organikus formákat jelenített meg. Ezekből három van. Az egyik Vácon, a művelődési házban, a másik a balassagyarmati csecsemőotthonnál, a harmadik pedig Hegyeshalmon. Mindhárom zseniális a maga nemében” – árulta el lapunknak a Czenki Zsuzsanna, a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatóhelyettese, aki az iparművészt korszakos, megkerülhetetlen mesterként emlegeti. A múzeum kezeli a Schrammel-életművet.

Schrammel iparművészeti alkotás Hegyeshalmon
Az iparművész a nyugati nyitást sugallta
Mészáros D. Zsolt

Az osztrák oldalra kerültek a Kecskeméti-Kovács páros kerámiái: az egyik a zárt világot, a másik a szabadságot jeleníti meg.

sc
A Kecskeméti-Kovács páros egyik alkotása
Czenki Zsuzsanna

A kalandos mentőakció elindítója Szőke László hegyeshalmi polgármester, aki azt mondja, nagyon bántotta volna, ha megsemmisülnek ezek a kincsek. 16 évig dolgozott ő maga is a főépületben, éjszakákon át szemezett az értékes alkotásokkal. Egy rövid nyomozás után megkereste a Savaria Múzeumot, amelynek szakemberei szinte rögtön a helyszínen voltak.

Szőke László
Szőke László polgármester úgy érezte, nem hagyhatja, hogy a műveket megsemmisítsék
Mészáros D. Zsolt

„Óriási hála a polgármester úrnak” - veszi vissza a szót Czenki Zsuzsanna. Amikor a múzeum munkatársai először beléptek a 2007 óta üresen álló épületbe, ahová egy hatalmas galambkolónia költözött, alig lehetett látni a galambürüléktől a domborműveket. A beazonosítás után minden követ megmozgattak.

Összefogott a település, a múzeum, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Művészeti Akadémia és Schrammel Imre is bevetette kapcsolatait az ügy érdekében.

A művek bontásán, szállításán egy speciális csapat dolgozik. Az Ornamentika Kft., Tatai Lajos vezetésével.

Czenki Zsuzsanna azt mondja, gondosan körüljárják majd, hol lenne a legjobb helye a két Schrammel-műnek Szombathelyen. Mivel 1310 fokon égette ki a művész a kerámiákat, akár beltérben, akár kültéren is kiállíthatják őket. A Kecskeméti-Kovács alkotások egyelőre Győrbe kerülnek.

Schrammel iparművészeti alkotás Hegyeshalmon
Czenki Zsuzsanna mutatja: térkép készült a domborművekhez, beszámozták az elemeket, hogy aztán új helyükön fel tudják helyezni azokat
Mészáros D. Zsolt

A határátkelő főépülete egyébként az államé, azért bontják el, hogy az autópálya egyenesen haladjon Ausztriába. A jelenlegi tervek szerint mindkét oldalon kétoldali pihenő kap helyet, amelyeket összekötnek felüljáróval, aluljáróval. Lesz benzinkút, a kilépő oldalon nagyobb kamionbeállót alakítanak ki.

Schrammel iparművészeti alkotás Hegyeshalmon
Hamarosan a földdel lesz egyenlő az épület
Mészáros D. Zsolt
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra