100 éve született Gonda György, egykori megyei tanácselnök

Akiről néhány napja kiállítótermet neveztek el a Szombathelyi Képtárban.

100 éve, 1923. augusztus 31-én született Gonda György, egykori megyei tanácselnök - hívta fel a figyelmet az önkormányzat Facebook-oldalán.

Az egykori tanácselnökről egyébként néhány nappal ezelőtt nevezték el Gonda György, az egykori szoci vezető, aki nagyot alkotott a szombathelyi kultúrában 2023. August 22. 16:54 a szombathelyi Képtár egyik kiállítótermét, mi pedig ehhez kapcsolódó cikkünkben „Megítélése koroktól és széljárásoktól is független” - felavatták a Gonda György termet a Szombathelyi Képtárban 2023. August 24. 12:05 visszaemlékeztünk életútjára. Kulturmissziósként ugyanis kiemelten támogatta Bartók Béla, Berzsenyi Dániel és Derkovits Gyula Vas megyei kultuszát, a Szombathelyi Képtár mellett az ő nevéhez fűződik a Zsennyei Művésztelep, a Bartók Terem, az MMIK és a büki gyógyfürdő létrehozása. Ha ő nincs, nem épülhetett volna megannyi üzem és gyár sem a megyében.

Gonda György
MTI, 1964.

Sárvár felvirágoztatását is az ő nevéhez kötik, akárcsak a Bozsoki kastély megmentését. Azt beszélik, ha nincs Gonda, akkor nincs ma Opel Szentgotthárdon, sem Falco-gyár Szombathelyen.

Az ő elnöksége alatt adták át a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola épületét, a szombathelyi kollégiumi negyedet, a megyei könyvtárat, és a Művelődési és Sportházat. Nagyon büszke volt a zsinagógából átépített Bartók Teremre, de alapítója volt többek között a Nemzetközi Bartók Szemináriumnak is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet