Véget ért a Szombathelyi Képtár turisztikai célú felújítása. A zárórendezvényt tegnap tartották a Gonda György terem ünnepélyes avatásával egybekötve.
A tikkasztó hőség, a fülledt idő ellenére Gonda György több régi kollégája, tisztelője is eljött az ünnepségre.
A néhai megyei tanácselnök, országgyűlési képviselő, államtitkár munkásságának jelentőségéről lapunk többször is írt.
Gonda György, az egykori szoci vezető, aki nagyot alkotott a szombathelyi kultúrában 2023. August 22. 16:54 A város legendás kultúrmissziósa élete fő művének tartotta a Szombathelyi Képtárat, ami egy volt a sok édes gyermeke közül. Amikor megépült, az országban csak a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum volt nagyobb nála.
A rendezvényen elhangzott: szinte nem is volt olyan terület, amelyet ne támogatott, fejlesztett volna Gonda György.
A kulturális életben kifejtett tevékenységén túl sokat foglalkozott a szociális területtel, a gazdasággal, a sporttal, fáradozott az egészségügyért, oktatásért. Országosan kiépített társadalmi kapcsolatrendszere volt, harmonikus viszonyt ápolt az egyházi méltóságokkal. Kiváló szakembereket csábított a megyébe, az ittenieket pedig igyekezett motiválni. Nemcsak saját ötleteit gondozta, hanem nyitott volt és mellé állt bármilyen jó ötletnek.
Nemény András, Szombathely polgármestere beszédében kiemelte: bár sokan megyeférfiként emlegetik, államférfi volt, mert hatása az egész országot érintette. Erős bástya volt, akinek megítélése koroktól és széljárásoktól is független.
Az ünnepségen részt vett Gonda Andrea, Gonda György lánya, aki reméli, hogy eljön az az idő amikor minden előítélet nélkül, az adott történelmi körülményeket figyelembe véve teszik mérlegre történészek és gondolkodók édesapja tevékenységét, és kijelölik méltó helyét a megye jelentős újítói között. Majd halkan utalt rá, hogy ez talán most elkezdődött.
Az eseményen Benke Éva, Radnóti-díjas pedagógus is megemlékezett Gonda Györgyről. Benke Éva kezdeményezte még évekkel ezelőtt a városvezetésnél, hogy állítsanak emléket a legendás újítónak.
A terem avatásán leleplezték a Gonda Györgyről elnevezett terem előtti emléktáblát is.
Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója a megújult Képtár szakmai tevékenységéről és a felújításról beszélt a rendezvényen. Mint szavaiból kiderült, megtörtént az épület tető- és homlokzati szigetelése, nyílászárókat cseréltek, rendezték a környezetét. Megújult a második emeleti kiállítóterem, múzeum shopot, új műtárgyvilágítási rendszert alakítottak ki. Elmondta, hogy a Szombathelyi Képtár új állandó kiállításán digitális, informatikai eszközökkel fokozzák az élményt, és végül megjegyezte, hogy a látogatói vizesblokkokat is sikerült felújítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!