Ki hitte volna, hogy a lolcat-jelenségnek már egy évszázaddal ezelőtt volt egy megkerülhetetlen előfutára? Ja, hogy először is mi az a lolcat? Egy internetes mém, aminek a főszereplője egy macskafotó, ami alá valamilyen vicces szöveget vésnek, mintha azt a kis bugris állat mondta volna. A vicces szöveg ráadásul gyakran szándékosan szembemegy a helyesírás szabályaival, ezzel is erősítve a kép agyleolvasztó súlytalanságát. Ez itt például egy tipikus lolcat, de a Google további sok száz találatot hoz a keresőszóra.
És most jön a képbe Harry Whittier Frees, az 1879 és 1953 között élt amerikai fényképész, aki nem csak a mémek, de jóval az internet, a bulvár, sőt, a számítógép feltalálása előtt már tudta, hogyan lehet megfogni az embereket:
a szívükön át, kíméletlenül.
Ezért fogta a háziasított állatokat, és olyan szerepekbe bújtatta őket, amikben emberek szoktak működni. Ám míg az emberektől természetes látvány, hogy virágot locsolnak, szülinapot ünnepelnek vagy tologatják a gyereket a babakocsiban, addig, ha jobban belegondolunk, macskáktól nem sűrűn látunk ilyesmit. Sőt, Frees odáig ment, hogy egyes képei alá még ő is írt vicces sorokat - például egy etetőszékbe ültetett cirmos alá azt, hogy
miért késik az ebédem?
Még kis ruhákat is kaptak az állatok, amiket a fotós édesanyja készített saját kezűleg.Egy olyan korban, amikor Photoshop még nem létezett, a művésznek egyetlen jelentős eszköze volt a tökéletes végeredmény eléréséhez: a türelem. És még egy érdekes adalék: a fotós 1906-ban kezdett képeket lőni, amikor egy születésnapi bulin azzal szembesült, milyen vicces egy macska, ha a fejére kerül egy papírcsákó.
És akkor jöjjön, aminek jönnie kell, Frees imádnivaló fotói:
