Túlélte a szombathelyi csapat a Spartan Race Európa-bajnokságot

Sikeresen teljesítették a távot Szlovákiában, most a trifectára hajtanak.

A Spartan Racet leginkább egy túlélő túrához lehetne hasonlítani. Több természeti elemmel kell megvívni a harcot a célig, ráadásul mindezt időre. Nehezítésként a sárral, a vízzel, a különböző akadályokkal és ügyességi feladatokkal is küzdeni kell.

Spartan Race, azaz a határok feszegetése

A szombathelyi Spartan Race Training Group (SRTG) nemrég alakult, de a csapat annál intenzívebben vesz részt a hazai és külföldi versenyeken. Legutóbb Szlovákiában jártak az Európa-bajnokságon, amit a Magas-Tátrában rendeztek meg.

- A Spartan Race lényege számunkra, hogy feszegessük a saját határainkat és a tűrőképességünket. Nem úgy tekintünk rá, mint egy versenyre, sokkal inkább úgy, mint egy kihívásokkal teli hobbira - mondta Papp Tamás, a szombathelyi csapat vezetője.

Összefoglaló az idei Eb-ről

Tamás beszélt arról is, hogy a szombathelyi csapatban egyaránt vannak nők és férfiak, valamint szinte minden tag sportol valamit az edzések mellett: van, aki biciklizik, fut, kettlebellezik vagy harcművészetet tanul.

Az edzések is nagyon kemények

-Hetente tartunk edzéseket a Parkerdőben, az Emlékműnél, illetve a Csónakázótónál, amelyeken bárki részt vehet, ha kedvet érez hozzá. Ezeken hasonló vagy ugyanolyan feladatokat hajtunk végre, mint amik a versenyen vannak. Gondolok itt például a terepfutásra, a traktorgumi-átfordításra vagy a sóderrel teli vödrök cipelésére.

Edzés közben
Facebook

A Spartan Race versenyeken indulnak nők és férfiak is. A teljesítmény függ az erőnléttől, a kitartástól és a csapat összetartásától. A nézőktől a versenyzők nem fogadhatnak el segítséget, viszont egymásnak segíthetnek az akadályok leküzdésében csapattól függetlenül. A szombathelyi SRTG-ből idén négyen vágtak neki a szlovákiai Európa-bajnokságnak.

Majomlétra, kötélmászás, falmászás

- Reggel kilenckor indult a férfi futam. A versenyen változatos feladatokat kellett teljesíteni. Volt például homokzsákcipelés nehezített talajon, majomlétra, kötélmászás, falon átmászás, szögesdrót alatt mászás kavicsos, illetve köves talajon, sóderes vödörcipelés, traktorgumi-átfordítás, vizes akadályok és tűzugrás. Mindenkinek legkésőbb este fél nyolcig kellett beérne a körülbelül harminc kilométeres és harminchat akadályos pályán. Nekünk szerencsére ez sikerült is. Megúsztuk komolyabb sérülések nélkül, habár a kisebb húzódások, rándulások, zúzódások, izomgörcsök általános velejárói a versenyeknek.

Start előtt az Eb-n
Facebook

A csapat a tervek szerint októberben részt vesz az eplényi versenyen is, de ide már tizennyolcan mennek. Legalább tizenhárom kilométeren legkevesebb húsz akadályt kell leküzdeniük.

Most a trifectára hajtanak

- Négyünknek, akik az eddigi versenyeken részt vettek, azért is fontos az eplényi, mert van egy úgynevezett trifecta érem, amit meg lehet szerezni. Ez annyit tesz, hogy egy év alatt három távot -Sprint (minimum öt kilométer és minimum tizenöt akadály), Super (minimum tizenhárom kilométer és minimum húsz akadály), Beast (minimum húsz kilométer és minimum huszonöt akadály)- teljesíteni kell. A tavalyi évben erre még külön érem volt, az idén azonban minden táv teljesítése után kapunk egy harmad érmet, amit össze lehet majd rakni egy naggyá. Ez az egyik célunk - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport