Az idei télen szokatlanul hideg és szakadó hó köszöntötte a szupermini jégkorong torna játékosait a pályán.
A győri, zalaegerszegi és soproni vendégek időben megérkeztek. Az első meccsen még szakadt a hó, de aztán szerencsére elállt a hópihék áradata és onnantól csak a kis hokisoké volt a pálya. Délután fél egyig tartott a szombathelyi szupermini torna. Sokaknak ez volt az első mérkőzése.
A 2008. január 1-után születettek versenye volt ez a nap. A sok kis hokis űzte a kék színű korongot és próbált gólt ütni a kapuba. A másik játéktéren közben a soproni kis hokisokkal azok a gyermekek játszottak, akik már kiöregedtek ebből a korosztályból és már 9 vagy akár 10 évesek is elmúltak.
Fontos megemlíteni, hogy egészen U12-es korosztályig nincs szerepe az eredménynek, mert az csak elrontaná a játék örömét és az edzésmódszereket is az élsport irányába terelné. Ezekben a korosztályokban a tömegsport szemléletet tartják fontosnak, hogy minél többen ismerkedjenek meg ezzel a sporttal és a csapatjáték lényegével. Természetesen a későbbiekben már az eredmény is fontossá válik, de mindig szem előtt kell tartani az együttműködés fontosságát.