Vesszőfutásba kezd a Körmend?

Az Alba elleni 16 pontos vereség után, most a Kecskeméttől 12 ponttal kapott ki a vasi kosárcsapat.

A körmendi oldalon rossz hír előzte meg a szombat esti Kecskemét elleni találkozót. A vasi együttes ugyanis közös megegyezéssel szerződést bontott Luka Katurával. A találkozó papírformán azonban még így is a körmendieknek állt jobban.

Az első pontokat a körmendiek is szerezték, Tóth Norbert volt eredményes. Meglehetősen pontszegény perceket hozott a mérkőzés folytatása. A meccs 6. percében Djeraszimovics talált be egy triplából, majd egy duplából, az első komolyabb, 5 pontos előnyt ezzel ki is harcolta a Kecskemét. A negyed végére aztán Ivosev is magára talált, a hazaiak pedig kerek 10 pontos előnyt kovácsoltak.

A hosszas körmendi kosárcsendet aztán Duinker törte meg a második 10 perc elején. Ez volt egyébként a holland-ausztrál center első kosara. A légiós aztán újra betalált és Farkas kosarával együtt már 6 pontra olvadt a hazai előny. Azonban a Kecskemét sem állt feltartott kézzel és percekre rá ismét 10 pont állt a csapatok között. Időt is kért Cizmic edző. A Kecskemét azonban nagyon lendületbe jött, nemhogy csökkent volna a különbség, még inkább nőtt is. 35-20-as részeredményt mutatott a tábla, a körmendiek pedig újra időt kértek. A különbségen azonban csökkenteni nem tudtak.

KTE-Duna Aszfalt - Egis Körmend 86-74
Tóth Norbert (középen) meghatározója volt a Körmendnek
Réti Attila

McKinney hárompontosa volt a nyitány a második félidőben. A folytatás is a körmendi légiósé volt, egy szerzett labdából zsákolt óriásit a játékos. A vendég 0-5-ös periódus után a Kecskemét időt kért. A Körmend hátránya aztán 10-12 ponton lavírozott. A egyed hátralévő részében ugyan tíz ponton belülre is tudott lopódzni a vendéggárda, ám a játékrész végére, így is maradt a 11 pontos kecskeméti előny.

Nagyot robbantott a Körmend az utolsó negyed elején. Petty és Duinker kosaraival 5 pontra olvadt a vendégek hátránya. De ez volt a vasiak utolsó nagy megindulása. Időt is kértek Bács-Kiskun megyeiek. A rövid megbeszélés után pedig megrázták magukat és ismét 10 pontos előnyre ugrottak. A meccs végén még többször is próbálkozott a Körmend a közelebb zárkózással, ám a Kecskemét ezt mindig vissza tudta szorítani. Végül a papírformát megcáfolva 12 ponttal győzte le a Körmendet a Kecskemét.

KTE-Duna Aszfalt - Egis Körmend 86-74
Ivosevvel ma nem tudott mit kezdeni a körmendi védelem
Réti Attila

Borisz Maljkovics, a Kecskemét vezetőedzője: Jól felkészültünk a mérkőzésre, végig nyugodtak voltunk, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Jól védekeztünk, 74 kapott kosár nagyon jónak számít. Megyünk tovább. Lassan beépül az új játékosunk, Eugene Harris is. Még meg kell értenie a mi játékunkat, kell még idő neki, de nagyon jól halad.

Teo Cizmic, a Körmend vezetődezője: Nagyon egyszerű a véleményem, azt terveztük hogy nyerünk, de nem jó úton haladtunk. Nagyon sok kosarat kaptunk az első két negyedben, amikből rengeteg pont gyors indításból született. Nagyon rosszul támadtunk, és a rossz támadásunkból indítottak támadást a kecskemétiek. Többször akartunk betörni és kiosztani a labdákat, de a legtöbb esetben az ilyen helyzeteket egyénileg akartuk befejezni ez probléma volt. Sok betörés után a mezőnyjátékosaink zárták ki a saját centereinket. A Kecskemét pedig jó játékot választott. Később mi próbálkoztunk, de ez már késő volt, a Kecskemét megérdemelte a győzelmet. Nagyon sok problémánk van, már a negyedik hete hiányzik az egyik meghatározó játékosunk Cole Dickerson. Még egyszer gratulálok a kecskeméti edzőnek, menedzsmentnek, megérdemelten nyertek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport