Bronzérmes vasi lovas a Fedeles OB-n

Bosits Boglárka bronzérmet szerzett ifjúsági díjugratásban.

A Bosits Farm versenyzője ismét hozta a várt eredményt, Bosits Boglárka bronzérmet szerzett a március 13-án kezdődő 3 napos budapesti Országos Fedeles Döntőn, ezúttal azonban egy korosztállyal feljebb.

A versenyen csak meghívott lovasok vettek részt, így külön érdem, hogy Vas megyét Boglárkán kívül még huga, Bosits Bíborka, valamint Kof-Kiss Dorka és Simon Máté is képviselhette.

Boglárka elmondta, nem véletlen, hogy egy kategóriával feljebb indult:  

Gyermek kategóriában indulhattam volna, de több oka is volt, hogy feljebb versenyeztem. A gyermek a kategóriában már nem motivált semmi, ebben már nem láttam kihívást. Másodszor, nem akartam testvérem, Bíborka ellen versenyezni, mert ez inkább az ő versenyszáma. Hibátlanul sikerült is neki az elő- és a középdöntő, sajnos a döntőn egyet hibázott, így a 13. helyen végzett.

Boglárka az Európa-bajnokságért is küzd.
Nyugat.hu

A bronzérem azért is nagy eredmény, mert Boglárka a legfiatalabb volt kategóriájában. Szerencsére a fiatal sportoló nem elégszik meg ennyivel:

Legfiatalabbként rajtoltam 130 cm-en. Nagyon jól ment a versenyzés, erős mezőnyben és szoros küzdelemben. Ez az eredmény tovább növelheti önbizalmamat, mivel szeretnék az Eb-n részt venni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport