A férfi még 2015 novemberében rabolt ki több szobát abban a hostelben, amiben lakott. Egy nap alatt csaknem másfél millió forintnyi elektronikai cikket és készpénzt nyúlt le a gyanúsított.
A 31 éves román állampolgár Budapest hatodik kerületében, egy Andrássy úti hostelben rabolt. Miután a szobákba bejutott, laptopokat, mobiltelefonokat, kamerát, zenelejásztót, valamint készpénzt tulajdonított el. Három alkalommal akkor tört be a szobákba, amikor kiszemelt áldozatok nem tartózkodtak ott, viszont a negyedik betörést úgy hajtotta végre, hogy a vendégek békésen aludtak a szobában, amíg ő ellopta az értéktárgyaikat. A rablót végül úgy sikerült elfogni, hogy az egyik külföldi áldozat felismerte az utcán, és riasztotta a hatóságokat. A rabló szállodai szobájának átkutatása során a terézvárosi nyomozók több gyanús, lopásból származó elektronikai cikket találtak és foglaltak le. Az ügy végül vádemelési javaslattal zárult - írja a Police.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!