A Derkovitson is a parkolás okozza a legnagyobb gondot

Az elmúlt időszakban több bölcsőde és óvoda, valamint egy iskola megújult a környéken. Czeglédy Csaba a körzet képviselője azt mondta: amivel viszont folyamatosan foglalkozni kell, az a közterületek, játszóterek, parkok állapota. Ezen kívül a parkolási problémákat sem sikerült megoldani annak ellenére, hogy ő maga két területen is alakított ki parkolókat, azonban ennél többre lenne szükség. A tervei között szerepel még két óvoda felújítására és a Derkovits Iskola tornatermének megépítésére is- tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek