Kikapott a büki női kézicsapat

A női kézilabda NB II. Észak-nyugati csoportjában a Büki TK a Mosonszolnokot látta vendégül. Rangadót játszottak a felek: a harmadik fogadta a másodikat. A félidőben már négy gól volt a vendégek előnye, végül pedig 26-21-re nyertek. A Bük így maradt harmadik, míg a Mosonszolnok megerősítette második helyét.

A csoportot továbbra is a 14 eddigi bajnokijából 14-et nyerő Szombathely KK vezeti, mely vasárnap délután a sereghajtó Tapolca vendége lesz 16 órától. A Celldömölk a Komáromot fogadja 17 órától, a Körmend pedig 11 órakor lép pályára, a SZESE Győr otthonában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport