Magyarország legnagyobb szabadidősportos megmozdulásán a településeken kívül 2016-ban sportszerkesztőségek, tűzoltóparancsnokságok és cégek is versenyeznek majd május 25-én. A szervezők a tavalyinál is több résztvevőre, 800 000 emberre számítanak a Kihívás Napján, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Az országos rendezvényen többek között kiderül, hogy mely települések nyerik el a "Magyarország legsportosabb települése" címet. Vas megyéből eddig Csepreg jelentkezett a programra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!