Kórházba került a szlovák kormányfő, Robert Fico

Egészségügyi kivizsgálás céljából a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe került csütörtökön Robert Fico - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a miniszterelnök szóvivőjére hivatkozva. A kormányfőnek az eredeti tervek szerint csütörtökön, újraválasztott miniszterelnökként első külföldi útjára, Csehországba kellett volna látogatnia. Mivel ezt az utat csütörtökön reggel váratlanul mondták le, egyértelmű, hogy a mostani orvosi kivizsgálás nem volt előre betervezve. Az esetről a Denník N című szlovák liberális napilap honlapján saját információkra hivatkozva azt írta: a kormányfőt szívroham gyanúja miatt vizsgálják, ám a kórházba nem mentő vitte be.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek