Megtalálták a pénteken Dömsödnél a Dunában eltűnt fiatal holttestét - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Csámpai Attila elmondta: a dömsödi és a szigetszentmiklósi tűzoltók, illetve a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárai kora reggel találták meg a folyóban a fiatal testét.
Pénteken a szóvivő azt a tájékoztatást adta, hogy a Dunába borult egy csónak Dömsödnél, egy fiatal eltűnt a vízben. A parttól mintegy 60 méterre felborult csónakban négyen voltak, de csak három embernek sikerült kiúsznia. A fiatalt szonárral és radarral is keresték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!