Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alkalmazottainak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
A NAV azon alkalmazottai, akik a NAV-törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak.
Az életpályamodell bevezetése három lépcsőben valósul meg. Július elsejétől a NAV-törvény alá tartozó dolgozók bére 30 százalékkal emelkedik, a vezetők átlagosan 15 százalékos emelést kapnak. Ezt követően 2017 január elsején 5 százalékos, 2018 január elsején további 15 százalékos béremelés lesz - mondta az államtitkár. A béremelés 21 320 dolgozót érint, azaz mindenkire vonatkozik. A NAV létszáma az elmúlt négy évben már több mint 2000 dolgozóval csökkent, a NAV átalakulásával még kevesebben dolgoznak majd a szervezetnél.
Tállai András bejelentette, július elsejétől nemcsak fizetésemelés lesz, hanem előmeneteli lehetőséget teremtő teljesen új rendszert vezetnek be. A tervezett rendszer külön elismeri a NAV-nál eltöltött éveket, tíz év után 75 százalékos illetményalap-szorzó lesz, ami ötévenként 25 százalékkal emelkedik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!