Szakmai napot tartottak a savariásoknak

A LUK Savaria Kft munkatársa a közelmúltban mérnöki órán vezette be a szakma rejtelmeibe a diákokat. A mérnöki óráknak többéves hagyománya van az intézményben. Ezekre az alkalmakra olyan szakembereket hívnak meg, akik nap mint nap foglalkoznak a szakma újdonságaival, kihívásaival és olyan ismeretanyagot adnak át a diákoknak, ami a tankönyvekben nincs benne. A mostani szakmai napon ezúttal a tengelykapcsolókról hallhattak a tanulók. Az előadással párhuzamosan járműkiállítást is tartottak a Savaria középiskolában: főként veterán és néhány újabb évjáratú motorkerékpárt, valamint autókat lehetett megnézni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek