Nem zárult happy enddel a Körmendnek a középszakasz

Tíz pontos vereséget hozott a fehérvári kiruccanás. A ZTE lesz a vasiak ellenfele a play off-ban.

Sok szempontból érdekes mérkőzés várt szerda este az Egis Körmend NB 1 A csoportos férfi kosárlabda csapatára. Az Alba Fehérvár elleni összecsapás ugyanis arról döntött, hogy melyik együttes lesz a második a felsőházi középszakaszban. Másrészt pedig a hazai oldalon Pearson és Spurlock mellett az irányító Chery sem játszhatott. Így a papírforma ugyan a vasiak győzelmét jósolta, de mégis a végső elszámolásban a fehérváriak örülhettek.

Jó rajtot vettek a hazaiak, ráadásul a kiesett légiósokat is remekül pótolták. Például az eddig keveset játszott Markovics meghálálta a lehetőséget és a meccs végére 29 pontot, közte 5 triplát jegyzet.

A Fehérvár egyébként a meccs elején bedobott két Channels büntetőt leszámítva végig vezetett. A Körmend ugyan az utolsó negyedben 7 pontra még visszajött, de az Alba hamar visszazárt, és kerek 10 pontot vert a Magyar Kupát megnyert gárdára.

A folytatásban az Egis Körmend, a szomszédvári ZTE-vel játszik a play off szabályai szerint. Vagyis az a csapat jut tovább a következő körbe, amelyik előbb gyűjti össze a 3 győzelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport