Az eset az ideiglenes jemeni főváros et-Taváhi negyedében történt, Sallál Ali Sájei tábornok házának bejáratánál. A merénylő egy robbanószerrel megrakott autóban ült, amely felrobbant, miután a házra vigyázó őrök tüzet nyitottak rá. A rendőrkapitány családjával együtt otthon volt, de nem esett bajuk, azonban két testőre megsérült. Ez december óta már a harmadik támadás a rendőrtábornok otthona ellen - írja az MTI.
A mostani támadás elkövetőjeként még egyetlen szervezet sem jelentkezett, de biztonsági források szerint az ilyen jellegű merényletek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágára vagy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetre jellemzőek. A két terrorszervezet az országban több mint két éve tartó konfliktust kihasználva igyekszik növelni befolyását. Jemen északi felét a síita húszik, míg a délnyugati országrészt, így Ádent is az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány uralja.
A jemeni válság rendezéséről egy hete kezdődtek tárgyalások Kuvaitban. A párbeszéd elősegítése érdekében április 10-én tűzszünet lépett érvénybe az Arab-félsziget déli részén található arab országban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!