A Kapuvári Rendőrkapitányság Kopácsi András eltűnése miatt folytat eljárást. A férfi március 21-én lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott életjelet magáról. Az eltűnt férfi felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Kopácsi András 170 centiméter magas, normál testalkatú. Haja rövid, sötétbarna színű. Szeme színe kék.
police
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Kopácsi András tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Kapuvári Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.