Május 14-én, pénteken délután 6-kor kezdődik az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékén tanuló 11 végzős hallgató munkáiból álló diplomakiállítás, a járvány miatt azonban csak az online térben. A kiállítást Dr. Bordács Andrea esztéta, a Vizuális Művészeti Tanszék tanszékvezetője nyitja meg és élőben közvetítik a tanszék Facebook-oldalán, illetve az eseményben.
Kiállítók:
A megnyitóval egyidőben közzétesznek az eseménynél egy videóösszeállítást is, melyben a kiállításenteriőrök mellett rövid interjúk is lesznek a végzős hallgatókkal, melyeknek hála közelebbről megismerhetjük az idén bemutatott diplomamunkákat.
A videódokumentáció elkészítésében Vincze Márton működött közre, a csoportos tárlatot pedig Salamon Júlia Kiállításrendezés kurzusának hallgatói állították össze.
Akinek pedig van védettségi igazolványa, az élőben is megnézheti a diplomamunkákat, ugyanis egy hónapig láthatók lesznek az MMIK-ban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!