Ide süssön, milyen szuper hangulat van a szombathelyi Csótónál!

Még Ön is odaérhet szurkolni a sárkányhajósoknak!

A tegnapi edzések után ma már élesben versenyzik több, mint harminc sárkányhajós csapat a Csónakázótón. A futamok reggel 9 óta mennek, a délelőtti győztesek már meg is kapták érmeiket. A többiek azonban még javában csatáznak, egészen este hétig, szóval még kiugorhat szurkolni az evezősöknek!

Így örültek a győri Vaskakasok evezősei
Mészáros Zsolt

A sárkányhajó egyébként egy 13 és fél méter hosszú csónak, amiben 18-20 evezős fér el, hátul egy kormányos áll, aki egyengeti a hajót, elöl pedig egy dobos ül, aki üti az evezés ritmusát. A sárkányhajókat amúgy könnyű felismerni, mert elöl van rajtuk egy nagy sárkány fej.

Sárkányfej a sárkányhajón
Mészáros Zsolt

A sárkányhajózás dél-kínai sportág, és a legenda szerint Csü Jüanhoz, egy jelentős kínai költő halálához kötődik.

Csü Jüan a Mi-lo folyóba vetette magát, ám a környék rizsgombóc szállító hajósai odasiettek megmenteni. De elkéstek, ezért evezőikkel a vizet csapkodták, hogy a halak ne falhassák fel a költő testét, Csü Jüan szellemének áldozva pedig rizst szórtak a vízbe.

Halála éjjelén a költő szelleme megjelent és elmondta a barátainak, hogy öngyilkos lett, majd arra kérte őket, hogy háromszögű selyemdarabba csomagot rizzsel teli batyukat dobjanak a folyóba, hogy távol tartsák a sárkányt.

Ebből a legendából ered az a szokás, hogy a kínaiak csónakról csónakra keresik a költő szellemét minden év ötödik holdhónap ötödik napján, majd ebből alakultak ki a sárkányhajó fesztiválok - ahogy ők hívják Tuan-vu - amik hatalmas karneválokkal és versenyekkel járnak együtt.

Sárkányhajó fesztivál 2016
A képre kattintva megnézheti, milyen volt eddig a Sárkányhajó Fesztivál
Mészáros Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport