Kapás Boglárka negyedik lett Rióban, Hosszú biztató idővel döntős 100 háton

Kapás Boglárka negyedik lett a 400 méter gyors vasárnapi döntőjében a riói olimpián, a számot az amerikai Katie Ledecky nyerte világcsúccsal.

Az UTE 23 éves versenyzője a szám Európa-bajnokaként végig harcban volt a dobogós helyekért, de végül nem tudta lehajrázni a szintén amerikai Leah Smith-t, azonban 4:02.37 perces idejével így is 1.1 másodperccel megjavította saját országos csúcsát, amelyet májusban a londoni Európa-bajnokságon ért el.

"Nagyon elégedett vagyok az úszásommal, több mint egy másodpercet javítottam a legjobb eredményemen. Az elsődleges célom ez volt, hogy magamhoz képest javuljak, érezzem a fejlődést, ez sikerült" - mondta a vegyes zónában Kapás, akit akárcsak a délutáni futamot követően, ezúttal is doppingellenőrzésre hívtak.

MTI / Kovács Tamás

Kapás ugyanakkor elismerte, picit csalódott volt, amikor felnézett és látta, hogy nem világít a gép, azaz megtudta, hogy nem dobogós. Saját bevallása szerint azt hitte, ez az idő elég lesz egy bronzéremre az elképesztően erős mezőny ellenére.

Hozzátette, a világcsúccsal győztes amerikai Katie Ledecky "meghúzta" a futamot, de tudta, hogy neki nem szabad erősen kezdenie.

"Nagyon okosan kellett taktikázni. Azt gondolom, ez nagyon bíztató a 800 méter előtt, hiszen négyszázon inkább erő kell, mint állóképesség, nekem inkább az utóbbi van. Ha 400-on ilyen eredménnyel negyedik tudtam lenni, akkor nyolcszázon nagy dolgokra lehetek képes és el is hiszem ezt. Várom már, hogy világítson a kis piros égő..." - utalt az eredményjelzőn éremszerzést jelző piros fényre Kapás.

Hosszú Katinka második helyen jutott döntőbe

Az immár olimpiai bajnok Hosszú Katinka a vasárnapi elődöntőből a második legjobb idővel jutott a 100 méter hát hétfői fináléjába a riói ötkarikás játékokon.

Hosszú Katinka
MTI

A szombaton 400 méter vegyesen világcsúccsal aranyérmes versenyző a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként futamában az amerikai Kathleen Baker mögött másodikként csapott a célba 58.94 másodperces idővel, azaz 19 századot javított az előfutamban nyújtott teljesítményén.

"Szerettem volna jobbat úszni, viszont talán az egész mezőny kicsit lassú volt, Londonban a középdöntőben már sokkal gyorsabb volt az iram. Sok mindent elrontottam, remélem, teljesen össze tudom rakni holnapra" - mondta Hosszú, aki véleménye szerint az előfutamban teljesen szétszórtan úszott. "Most sikerült koncentrálnom, de van mit kijavítani: forduló, kidelfinezés, rajt, ilyesmi. Száz méter, itt egytől a nyolcadik helyig bármi lehet".

A Vasas 27 éves úszója magyar idő szerint kedden hajnali 3.25-kor száll harcba az újabb dobogós helyéért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport