Ha érem nem is, de sikerek ma is voltak Rióban

Ma még csak elődöntők voltak, de ott is sikeresen szerepeltek sportolóink. Mutatjuk az eredményeket.

A címvédő Kozák Danuta K-1 500 méteren, a világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter duó K-2 200 méteren, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin egység pedig K-2 1000 méteren biztosította helyét a nyolcas döntőben a riói olimpiai kajak-kenu versenyeinek szerdai délutáni programjában.

Kozák Danuta úton van a következő érem felé
MTI/Kovács Tamás

Hajdu Jonatán előfutamában remek versenyzéssel a második, a középdöntőben azonban csak negyedik lett, így ő csütörtökön a B döntőben lesz érdekelt.

Hajdu Jonatán a B csoportban versenyezhet tovább
MTI/Kovács Tamás

Az Olimpiai Stadionban a címvédő Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe. A szombathelyi versenyző a selejtezőben 73,54 métert, majd 75,49-cet ért el, ezzel a negyedik helyen jutott tovább a fináléba, amit magyar idő szerint szombaton 2.05 órakor rendeznek.

Pars Krisztián megvédheti érmét
MTI/Czeglédi Zsolt

Kormos Villő a toronyugrás selejtezőjében három sorozat után 137.40 ponttal a 27. helyen áll. A 28 versenyzőből a legjobb 18 jut tovább az elődöntőbe.

Kormos Villőnek elkél a szurkolás
MTI/Kovács Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport