Vízilabdás negyedik helyet és kajakos sikereket hozott a mai nap

Mutatjuk a pénteki történéseket.

Bíró Attila Európa-bajnok vízilabdacsapata 10 másodperccel a helyosztó lefújása előtt még 12-11-re vezetett, de az oroszok az utolsó másodpercben szerzett góllal kiverekedték maguknak a büntetőpárharcot, amelyben 7-6-ra győztek. A magyarok négy évvel ezelőtt Londonban, valamint nyolc éve, Pekingben is negyedikként zártak az olimpián.

Antal Dóra
MTI/Illyés Tibor

Nagy és fájó tanulság ez nekünk, sajnálom a lányokat, mert sokat tettünk azért, hogy idáig eljussunk, a mérkőzésen belül is, különösképpen a második félidőben komoly erőket mozgósítva, helyenként jó játékkal megfordítottuk az eredményt

- nyilatkozta a meccs után az edző, majd hozzátette:

Ha lett volna bármi, amit nem tettünk volna meg, akkor lenne hiányérzetem, ami persze az érem elmaradása miatt azért mégis van.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kajak négyes futamgyőztesként jutott be pénteken a szombati döntőbe, míg a 2013-ban világbajnok Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó ugyan nehezebben, de szintén kvalifikálta magát a fináléba.

A férfi kajaknégyes - Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállításban - a szombati B döntőbe jutott, ahogyan Molnár Péter K-1 200 méteren.

A női öttusázók versenyében előbb az úszásra, majd a bónuszvívásra került sor pénteken. A csütörtöki körvívást három ellenfelével holtversenyben a 15. helyen záró Kovács Sarolta ebben a két számban feljött a nyolcadik helyre, míg a körvívás után 33. Földházi Zsófia három helyet tudott javítani, így a 30. pozícióból várja a lovaglást és a lövészettel kombinált futást.

Pénteken a férfi gyaloglók versenyében három magyar volt érdekelt: a 20 éves Venyercsán Bence a 44. helyen ért célba, Srp Miklóst kizárták, Rácz Sándor pedig feladta a viadalt.

Madarász Viktória volt a leggyorsabb a három magyar induló közül a 20 kilométeres gyaloglás számában. Madarász végig a középmezőnyben haladt, az utolsó hat kilométeren a 25. helyen állt és ért célba 1:33:59 órával. A tavalyi vb-15. 31 éves atléta a londoni játékokat a 40. helyen zárta.

Kovács Barbara és Récsei Rita
MTI/Czeglédi Zsolt

A 23 éves Kovács Barbara és a mindössze 20 éves Récsei Rita a mezőny hátsó részében gyalogoltak végig, s egymás mögött értek be, fél perc különbséggel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport