Szigetelünk

Hát, ez a sziget egyáltalán nem lakatlan. Tegnaptól több tízezren költöztek be a fesztivál idejére, s velük együtt egy hétig itt lakik a boldogság. Igen, a boldogság szigete ez, ahol mindenki megtalálhatja a maga örömét: punktól a rockerig, tini diszkó girltől a harmincas old boyig, szerelmestől a magányosig.

Menetrendszerűen megnyílt a 12. Sziget Fesztivál. A nemzetközi kultúrkemping több mint 60 helyszínen ezernyi programot ígér. Idén minden bizonnyal átlépi a bűvös 3 milliós határt az eddigi össznézőszám, hiszen a fesztivál története során eddig 2.780.000 látogatót számlált, és ezúttal is legalább 350 ezer látogatót vár.

Míg 1993-ban az 1 hét alatt még csak 43 ezer látogató volt kíváncsi a debütáló rendezvényre, tavaly a Fesztivál szombatján egy nap alatt gyűltek össze 62 ezren. A minden évben megjelenő kutató-biztosok kérdéseire válaszolva kiderült, hogy az átlag szigetelő 16-28 év közötti, középiskolát vagy felsőfokú tanulmányokat végző vagy végzett fiatal. A hazai látogatók harmada budapesti, és több mint 3% a határon túli magyar.

A 2003-as fesztiválról faggatva a látogatókat, kiderült, hogy 77 százalékuk már volt korábban is a Szigeten és 92 százalékuk tervezi, hogy legközelebb is eljön. Arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb, az alábbi erősorrend alakult ki: a hangulat, a higiénia, a zenei kínálat, a személyes biztonság és (nem utolsó sorban - teszem hozzá én:) az árak.

Már a nyitónapon volt itt minden: Cukibabák a nagyszínpadon és kis cével mindenütt, amerre csak néztünk, kántáló zsidók, tomboló krisnások és táncoló dervisek, japánok, cigányok és fekete afrikaiak, Korda Gyuri és Balázs Klári, Satöbbi (mely a Ki mit tud?-os idők elmúltával is még mindig az egyik legszórakoztatóbb hazai zenekar). Akiket pedig a film-színház-muzsika triumvirátusából nem az utóbbi érdekel, azok is megtalálhatták számításukat: mozik és különféle színpadi produkciók váltották egymást a gyerekeknek szólóktól a szigorúan korhatárosokig.

Igaz ez különösen az iszapbirkózásra és a riszáló-bajnokságra, valamint az este tizenegy után kezdődött vizespóló versenyre, mely a bájaikat közszemlére tevő fellépők hatására önkívületi állapotba jutott közönség unszolására egyfajta szoftos live showba torkollott. S ha valaki belefáradt mindebbe, jöhetett a masszázs és a jóslás, a csocsó és a karaoke, a haj- és a testfestés, hogy a testek egyéb programjait most ne firtassuk.

Nosza, csatoljátok fel ti is a szigszalagot, vagyis a belépésre jogosító karpántot, hogy részesei lehessetek az év legnagyobb banzájának az Óbudai-szigeten!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sziget Fesztivál 2004