Rock-legendák szinte ingyen Augusztus 14, Szombathely, reptér a legendás
Woodstock fesztivál kezdetének 35. évfordulója előtt két nappal lezajlott a
hagyományos, (immár második alkalommal megrendezett) szombathelyi reptéri
rockfesztivál.
Kevesebb rosszindulatot!
A beígért Woodstock hangulat elmaradt, tavalyi
augusztus 23-i bulit viszont tökéletesen sikerült reprodukálni. A rendezők ismét
a jól bevált receptet vették elő: végy néhány több évtizedes munkássággal
rendelkező zenekart, porold le őket és tálald olyan hihetetlenül olcsón (mondjuk 700
forintos áron), hogy még egy több gyermekes családnak se okozzon komoly érvágást a
belépő kifizetése.
Na jó, próbáljunk meg valamivel kevesebb rosszindulattal viszonyulni a dologhoz, hisz
lehet ezt pozitívan is értékelni és feltehetőleg sok ezer ember inkább valami
hasonló módon vélekedik: valódi rock-legendákat láthattunk élőben, ráadásul
szinte ingyen. Ha mindenképpen állást kell foglalnom, inkább az utóbbi verzióra
szavazok bár túldicsérni nem akarom a fesztivált, mivel úgy jóval kevesebben
olvasnák végig ezt a cikket, no meg úgy bizonyos gyerekbetegségeit is figyelmen
kívül kéne hagyni a rendezvénynek, melyek tüneteit így második alkalommal már nem
kellett volna magán viselnie.
már az is örömünnep, ha olyan zenét hallgathat, amiben rí a
gitár
Mindazonáltal annak, akit nem elégít ki Csuta szintetizátor koncertje a
Romkertben, vagy a zenegépből ömlő lakodalmas zene a főiskolai klubban (és még
sorolhatnánk), annak már az is örömünnep, ha olyan zenét hallgathat, amiben rí a
gitár, s ráadásul élőben. Ebből a szempontból tehát megint hiányt pótolt a
szombathelyi reptéri rockfesztivál és remélhetőleg jövőre ismét alkalmunk lesz
jelen lenni, aztán meg még kevesebb jogos kritikát megfogalmazni.
Becsületére váljon a szervezőknek, hogy ezúttal nem engedtek a négy keréken
érkezők jogos igényének, hogy autóikkal egyenesen a színpadig járulhassanak,
bizony a zene epicentruma előtti utolsó pár száz métert az autósoknak is gyalog
kellett megtenniük.
Kifinomult szaglású kidobók
Így legalább nem állt elő a tavalyihoz hasonló helyet, mikor a fesztiválra
vezető útvonalat egyéb vizuális tájékozódási pont híján az autók által felvert
porfelhő jelölte ki. Idén azonban a gyalogosoknak sem volt sokkal könnyebb dolguk,
hiszen a mező szélén elhelyezett első ellenőrzési ponton ahol a belépőjegy
felmutatása elég volt a boldoguláshoz sikeresen áthaladókat a színpadtól száz
méterre újabb, az átlagosnál jóval erősebb testalkattal ellátott alkalmazottak
által eltorlaszolt kapu várta, ahol a rendkívül kifinomult szaglású kidobó egy
pillanat alatt rájött, a hátizsákok bizony szeszesitalokat rejtenek. Így a négy
liter 2004-es évjáratú Pincemester típusú borral együtt a drótkerítésen kívül
rekedtünk, azonban a szintén az ellenőrzésen fennakadt italaikat kortyolgató
tömegben, mely ekkor még jóval nagyobb volt, mint a már bent levő ember-mennyiség,
mégsem kellett átélni a kirekesztettség szomorú érzését.
Túl nagy szívfájdalmat az sem okozott, hogy a Józanészek zenekar ekkor már keményen
nyomta bent a színpadon. A zenekar énekesének azon kijelentése, hogy színpadon a
U2 ékesen bizonyította, hogy ez nem egy olyan zenekar, amit komolyan kell venni,
azonban nem komolyan véve rendkívül kellemes aláfestést biztosítottak a Pincemester
egy részének szódával történő elfogyasztásához - a maradék pedig a tömeg
megnövekedése után a kerítésen belül megjelent ismerősök segítségével
mégiscsak bejutott a fesztiválra...
A bor bejuttatása után végül sikerült áthaladnunk az utolsó ellenőrzési ponton,
ahol a legnagyobb megdöbbenésünkre a személyzet közölte, pecsét, illetve a fizető
vendégek azonosítására szolgáló eszköz nincs, aki bement, majd kiment, újra csak
akkor juthat vissza, ha emlékeznek az arcára. Pedig a kerítésen kívül elhelyezkedő
bokrok bizonyára számos látogatót vonzottak volna, mivel az elfogyasztott italok
levezetésére mindössze nemenként egy-egy helyiség állt rendelkezésre, az is ötven
forintos áron.
Bejáratott slágerek a megszokott minőségben
A koncertek viszonylag rendben, nagyobb csúszás nélkül zajlottak, mindössze
kisebb átcsoportosítást kellett végrehajtani minek eredményeképp a Last Minute
az est legvégére rendeződött át , hogy a rendezvény főattrakciójának
kikiáltott Lord zenekar percre pontosan a meghirdetett 21 órás időpontban a színpadra
léphessen. Komoly meglepetést egyik zenekar sem okozott, bár tudjuk, ez a fesztivál
nem is a meglepetésekről szól hacsak azt nem nevezzük annak, hogy a Lord koncert
kezdetére az összes árusítóhelyen elfogyott a bor, ami némiképp csökkentette a
további fellépések élvezeti értékét.
A Bikini jól bejáratott slágerekkel töltötte ki a rendelkezésére álló időt, de
hasonlóképp járt el a Lord és a Beatrice is, így a közönség jelentős hányadát
kitevő tizenéves korosztálynak akik feltehetőleg csak a rádióból és
kocsmákban elhelyezett zenegépekből ismerik a zenekar munkásságát sem okozott
gondot a szövegek pontos felidézése.
Deák Bill Gyulát számtalanszor eltemették már az utóbbi néhány évben nem egy
fellépéséről hallhattunk olyan visszajelzést, hogy már ő sem a régi, a hangja
megkopott. Hát nem. A mi Gyulánk tavaly is bizonyított, és idén is olyan erővel
vágott oda, ahogy az este egyetlen más fellépője sem.
Képzelgő riport egy amerikai popfesztiválról
A tavalyi playback István a király után idén a hasonló színvonalú
Képzelt Riport tette fel a fesztiválra a koronát. Az egy év után is
visszhangzó István a király botrány után a lézersót és a közönség soraiban
lengedező Árpád-sávos zászlót zseniális színpad-látvány váltotta fel. Ez
mindössze egy amerikai zászlóval letakart dobfelszerelésből állt, amit aztán a
koncert végén rövid visszatapsolás után ráadást játszó dalárda egyik tagja úgy
markolt meg, hogy felmerült a gyanú, itt most az amerikai állami jelkép lengetése fog
következni szerencsére végül nem így sült el a dolog.
Az elmúlt évi főattrakción megjelenő hatalmas tömeg idén a kezdésre erősen
megcsappant, a délután 5-kor kezdő Bill nagyobb közönséget vonzott, mint a nagy
betűkkel kiplakátolt főprodukció. Pedig nyilván mindenki számára emlékezetesebb
lett volna egy olyan előadás, melynek értéke nem csak a múltban elért sikerben
rejtezik. Éppen ezért jövőre nagy feladat lesz a záró műsorszám kiválasztása
ami a www.lordinfo.hu értesülései szerint egy újabb nagy rockopera, vagy neves
külföldi felépő is lehet mivel úgy tűnik, az ilyen gyenge produkció a kutyának
sem kell.
A rock öregjei és fiatalabb követőik ismét több ezer embert vonzottak a szombathelyi repülőtérre. Többek között fellépett a Bikini, a Beatrice...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!