Aranyba öntött igazságszolgáltatás

Aranyigazság. Imígyen keresztelték el az ünnepélyes keretekbe ágyazott rendezvényt, aminek a karácsonyi ünnepek előtti megtartását végül azért módosították januárra, hogy vigyázó szemeinket az akkor éppen Oroszország elleni babéraratásra készülő kézilabdás leányainkra vethessük.
Január 16-án tehát a dobóatlétáink mellett még a felmerülő kételyek egész sora ellenére is kitartó sportbarátok, puszta kíváncsiskodók, és fotóapparátusok gyújtópontja kísérte figyelemmel azt a ceremóniát, amelyen a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett „népi igazságszolgáltatás” teljesült be.
Patrubány Miklós, a szervezet elnöke mindazonáltal távol maradt az eseménytől, mondván, hogy az már párpolitikai szintre szállt alá, így nem kíván rajta részt venni. A dobók szóvivője szerint ebbéli döntését tiszteletben tartják, egyébiránt pedig köszönettel tartoznak a nemes gesztusért. Eva Maria Barki, a doppingügyben a védelem oldalán álló ügyvédnő pedig félútról volt kénytelen visszafordulni egy halaszthatatlan ügy miatt.

Az ominózus „igazságszolgáltatás” persze képletes, hiszen az utolsó szó joga a lausanne-i Nemzetközi Sportbíróságé lesz.  A megfellebezhetetlen döntéséig Vida József, az atléták edzője egyelőre nem kíván állást foglalni: „Hogy mi van bennem, arról nehéz volna indulatok nélkül beszélni, inkább megvárom a tárgyalás végét.”
A Haladás VSE elnöke, Mayer Ferenc szerint azok az eredmények születtek, amikben mindannyian bíztak. „Azért is bízhattunk, mert kemény munka és a közönség bíztatása állt a háttérben. Dobóink teljesítményét mégis különböző okok árnyékolták be, amiket máig sem ismerünk részleteiben. Doppingvétség vádja érte őket, mi viszont csak a szabályok betartásának problémáiról tudunk.”

Annus és Fazekas köszönetet mondott a pótmedál elkészítésének kezdeményezőinek, valamint azoknak, akik még bíznak bennük.
Külön felhívták a figyelmet arra, hogy aláírásgyűjtés indul a Haladás sportegyesületének megmentéséért, hogy az elkerülje a vészesen közelítő csődöt, és hogy ők maguk is folytathassák pályájukat. A valódira főmotívumaiban hasonlító, közel háromszázezer forintért veretett érmeket a sportolókat ért méltánytalanságok nyomán egy hónapig rettenthetetlenül éhségsztrájkoló Sulykos István adhatta át, majd az olimpia hagyományaihoz illeszkedve a Himnusz is felcsendült.

És ha már zenei rész, nem feledkezhetünk meg a magabiztos torokkal megáldott Botos Tamás zongorakísérettel előadott daláról sem, amit külön erre az alkalomra írt, és aminek „nem mind arany, ami fénylik… csak a játék, csak a győzelem” sorainak vérbő előadása egyúttal bizarr hangulatot kölcsönzött az elmúlt időszak kálváriájának.
A gondolatok újbóli felajzását az FM Zero csapat egy, az ausztrál népi hangszerrel, a didgeridoo-val is végigkísért kongashow-val csillapította.
Mayer Ferenc a rendezvény elején elhangzott, ám helyét végszóként tán jobban megálló sorai pedig tökéletesen alkalmasak arra, hogy rövidre zárják ezt az írást is: „szükség van a nyugalomra, a további munkára. Annus Adriánt és Fazekas Róbertet arra kérem, hogy a nemzetközi sportbíróság döntésének fegyelmezett figyelembe vétele után térjenek vissza a pályára.”

Annus elégedett
– Nagyon elégedettek vagyunk. Természetesen ez az érem nem ugyanaz, mint az athéni – jogi okok miatt nem is lehetne ugyanolyan. Számunkra azonban nagy megtiszteltetés, boldogság és elégtétel, hogy a velünk szimpatizálók saját kezdeményezésükre adták össze hozzá a pénzt és készítették el az érmét – mondta az ünnepség után Annus Adrián.

Még több kép az éremátadó ünnepségről.