Extázis és totális őrület Horvátországban

Ahogy azt sejteni lehetett, az angolok utáni győzelem után elszabadult a pokol a szomszédban.

„Van szívünk, büszkék vagyunk és összekovácsolódtunk a háborúban” – ezzel magyarázta az ország vb-sikerét a Guardiannak egy 39 éves horvát mérnök.

A 4 milliós Horvátország diadalmas döntőbe menetelését még valószínűleg sokan és sokféleként próbálják majd értékelni, az biztos, hogy van mit tanulni tőlük.

Zágráb a győztes gól utáni másodpercekben

De egyelőre Zágrábban és szerte az országban egyelőre nem az elemzésé, hanem a túláradó örömé a főszerep, hiszen aki nyaralt már Horvátországban, ne adj isten végignézett velük közösen egy meccset, az tudja, hogy a labdarúgás arrafelé (is), jóval több, mint sport.

Így aztán cseppet sem meglepő, hogy a tegnap esti győzelem, és a világbajnoki döntőbe kerülés a mennyországba repítette a kis ország lakosait.

Az angolok elleni meccs után a fővárosban és szerte az országban az ünneplő tömeg ellepte az utcákat, a petárdák fénye és a vörös füst befestett mindent.

Az alábbi videók csak szerény kostolót adnak a hangulatból.

Full party üzemmód Zágrábban
Örülnek és őrülnek

A kis országok közül utoljára Uruguaynak sikerült megnyernie avilágbajnokságot 1950-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport