„Jelenleg is az új lemezen dolgozunk” – Sűrű lesz az idei éve a Soulwave-nek

Az idén 15 éves körmendi, alternatív rockzenekar napokon belül új videóklippel, év végéig pedig új nagylemezzel áll elő. De még ennél is több tervük van erre az évre, melyekről Fodor Máté dalszerző-énekes nyilatkozott lapunknak.

Nem is gondolná az ember, hogy a körmendi Soulwave zenekar immár 15 éves. Fodor Máté énekest kérdeztük a múltról, a dalszerzési folyamatról, valamint arról, mivel akarják megünnepelni a másfél évtizedes évfordulót. Előbb azonban megnézzük, hogyan jutottak el idáig.

A Soulwave zenekart 2007-ben alapította Körmenden Fodor Máté énekes és Huszár Ádám gitáros (aki szaktársam volt a szombathelyi egyetem informatikus könyvtáros szakán). Szeifert Gábor basszusgitárossal és Mihály Zsolt dobossal kiegészülve vették fel első középlemezüket, mely Butterflies EP címen jelent meg. Ekkor még angol nyelven próbálkoztak. 2009-ig kellett várni a zenekar első videóklipjére, amelyet a Lonely című dalra forgattak. Annak idején nagyon üdítően hatott a hazai könnyűzenei felhozatalban, s véleményen szerint azóta is kitűnik a banda repertoárjából.

A zenekart 2007-ben alapítottuk, de az akkori felállásból már csak Huszár Ádám és jómagam maradtunk meg. Elég hosszú út volt, de szerencsére mindvégig igyekeztünk kitartani a céljaink mellett, és ennek köszönhető, hogy még mindig viszonylag fiatalként, új és új mérföldkövekhez érkezünk a zenekarral – mondta el lapunknak Fodor Máté.

2010-ben jelent meg a zenekar első nagylemeze One Night Stand címmel, melyen már érezhető volt a rock and roll és a blues hatása, azonban a lemez nem hozott osztatlan sikert, s emiatt a zenekar rövidebb szünetre kényszerült, amit hivatalosan sosem jelentettek be. Fodor Máté énekes és Mihály Zsolt dobos külföldre költözésével ekkor gyakorlatilag ideiglenesen megszűnt a Soulwave.

Soulwave promófotó
Szabó R. János

Miután hazatért külföldről, Fodor Máté a régi tagok egy részével, illetve a kőszegi Ocho Machóból ismert Németh András Dodóval újjáélesztette a zenekart, azóta aktívak. Az 1975 című újabb, szintén angol nyelvű középlemez már meghozta a sikert: több országban felléptek, illetve bemutatkozhattak a hazai fesztiválokon és vezető klubokban.

A hazai érdeklődés 2014-es megnövekedésével megjelentették első magyar nyelvű dalukat Szélcsend címmel. Nagy kedvencem ez is tőlük. Ettől kezdve csak magyar nyelven készítenek számokat.

2016-ban jöttek ki a Kalandor című dalukkal, ami már rögtön sláger lett. Ez bekerült a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójába, ahol a döntőig jutottak a közönség szavazatai alapján. 2017-ben elnyerték Az Év Felfedezettje-díjat a Petőfi Zenei Díjátadón, a Kalandort pedig Comet-díjra jelölték, az év dala kategóriában. Szintén ez évben jelent meg Szaladok, illetve a Nehezen múlik című daluk, amelyek vezették a Petőfi Rádió slágerlistáját. Egyértelműen ez volt a legsikeresebb időszakuk.

Voltak nagyon fontos mérföldkövek a zenekar életében. Ezek sorában az első, amikor a Kalandor című dalunk az ország leghallgatottabb rádiós slágere volt. A Dal című műsornak ekkor még nagyobb tétje volt, és sokkal komolyabb ismertséget lehetett szerezni, ami szerencsére nálunk jól működött. 2018-ban Fonogram-díjasok lettünk, innentől kezdve már önálló turnékat bonyolítottunk le. Egy-egy nagylemezünk megjelenése szintén fontos mérföldkő: a Viharok tavaly kapott végleges formát, idén pedig már új, harmadik nagylemezünkkel készülünk – mondta el Fodor Máté.

Soulwave promófotó
Szabó R. János

A történeti áttekintés után ezzel rátérünk a jelenre. A mostani felállást a két alapító tagon túl Szabó Ferenc (gitár), Pap Attila (basszusgitár) és Tóth Barnabás (ütő hangszerek) alkotja.

Fodor Mátét arról is kérdeztük, hogyan születnek a számok. Mint mondta, a dalokat otthoni stúdiójában, a saját eszközeivel, gitáron vagy zongorán szerzi. Általában együtt születik a zenei alap és a dalszöveg, ezt követően kerül a készre írt dal egy producerhez, aki a felvételeket, a keverést, vagy adott esetben a hangszerelést is véglegesíteni tudja. - Jelenleg Somogyvári Danival dolgozunk, aki a legtöbb magyar toplistás előadó producere is egyben, nagyon inspiráló a közös munka – fűzi hozzá a frontember.

A klipjeinkért, többnyire két vagy három stabil rendezői partnerünk felel, ami általában a daltól függ, hogy kihez kerül. Most például Jimy J. Hollywood készíti a klipjeinket, akinek ez természetesen csak a művészneve, az ő és a saját vízióim állnak egymáshoz a legközelebb, így elég könnyen ki tudjuk találni a klipes koncepciókat. Igyekszünk mindig olyan vizuális anyagot készíteni, ami hozzáad a dal mondanivalójához - árulja el Fodor Máté, hozzátéve, többnyire mindig egy új koncertszezon, megjelenés vagy videóklip ad nekik új lendületet.

- Önmagamra elsősorban inkább dalszerzőként tekintek, így nekem az a legfontosabb, hogy mindig legyen mondanivalóm és az dalok formájában a lehető legtöbb emberhez eljusson. Jelenleg is az új lemezen dolgozunk, amiről a Remélem, tudod című szám klipje január 27-én látott napvilágot – mondja.

Zárásként megjegyzi, az új dalok kapcsán nagyon sűrű a program, sokat kell stúdiózni. Amit érdemes tudni, hogy májusban a Budapest Parkban a Follow The Flow előtt indítják a szezont, nyáron végig turnéznak, ősszel pedig klubturnét szerveznek majd, ami egyben az új lemez bemutatója is lesz.

Soulwave koncertfotó
Bikali Sándor

A rajongóknak jó hír, hogy az album második, Miattad című kislemeze hamarosan, még áprilisban megjelenik. - Ez egy fellélegzős dal lesz, ami egy toxikus kapcsolatból való kilépést ír le, egy picit vidámabb formában, mint az általában ránk jellemző. Szeretjük, ha vannak sztorijaink, és jó érzés, hogy az emberek így tudnak még kapcsolódni a dalainkhoz, ez motivál minket – fűzi hozzá.

A nagylemez kiadásáig pedig folyamatosan új klipekkel jelentkeznek. Ezek a Soulwave idei tervei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra