Szegeden rendezték a XX. WAKO Kick-box Világ Kupát, ahol a szombathelyi Metex05-Controll Sportegyesület 9 versenyzővel vett részt. Az utánpótláskorú, kadett és junior korosztályú versenyzők rendkívül jó teljesítménnyel rukkoltak elő, a 12 kategóriából 11-ben döntőbe jutottak, összesen 6 aranyérmet, 5 ezüstérmet és 3 bronzérmet szereztek. A felnőtt versenyzők 2 bronzéremig jutottak.
Viszket Borisz kadet I. -37kg light-contactban magabiztos versenyzéssel jutott be a döntőbe, ahol az orosz Lobov Egor ellen nyert aranyérmet. Kick-lightban az elődöntőben moldáv ellenfele szabálytalan rúgásai miatt térdsérülést szenvedett, ezért a döntőt már nem tudta vállalni, ezüstérmes lett.
Bolfán Ákos kadet I -42kg light-contactban nehéz ágon, kemény ellenfelek legyőzését követően került be a döntőbe, ott azonban a véghajrában néhány másodperces kihagyás miatt veszített magyar ellenféllel szemben. Kick-light szabályrendszerben szintén ezüstöt szerzett.
Szász Krisztofer kadett II -42kg kick-lightban jó teljesítménnyel két lengyel és egy moldáv versenyzőt utasított maga mögé, így felállhatott a dobogó legfelső fokára. Light-contactban két győztes meccs után a döntőben már nem tudta hozni a megfelelő formát és magyar riválisa ellen veszített.
Bolfán Ádám kadett II -52kg light-contactban, a legnépesebb mezőnyben, kiemelkedően magas szintű technikás küzdelmekkel, bosnyák, lengyel és szlovák versenyzők ellen szerzett aranyérmet. Kick-lightban egy győztes mérkőzés után a későbbi bajnok bolgár fiú ellen veszített, így bronzérmes lett.
Grünczeisz Patrik kadett II -69kg light-contactban a 2. helyig jutott, a döntőben egy cseh versenyző állta az útját. Kick-lightban hatalmas csatákban az elődöntőben egy bosnyák, a döntőben pedig szerb ellenfelet győzött le és nagy meglepetésre nyert aranyérmet.
Bárdosi Sándor junior -74 kg light-contactban erőnyerőként kezdte meg a versenyt, lengyel és magyar ellenfeleket győzött le. Kick-lightban bosnyák és szerb versenyzőket utasított maga mögé, így kétszer állhatott fel a dobogó tetejére. Mindkét szabályrendszerben jó formában és fegyelmezetten versenyzett, magas pontkülönbségekkel nyerte a mérkőzéseit.
Dezső Vilmosnak, felnőtt -84 kg light-contactban a döntőbe jutásért vívott küzdelemben sérülés miatt fel kellett adnia a mérkőzést, így ezen a versenyen a bronzérem jutott számára. A kick-light szabályrendszer mérkőzéseit a sérülés következtében meg sem tudta kezdeni.
Bárdosi Sándor junior kora ellenére felnőtt kategóriában is bontogatja már a szárnyait. 74 kg light-contactban török ellenfél legyőzése után a válogatott Zsarkó Dániel megálljt parancsolt neki, így bronzérmes lett.
Gyöngyösi Mátét felnőtt -79kg light-contactban kemény lengyel ellenfél ellen-vitatható bírói döntés következtében- szabálytalanság miatt leléptették. Kick-light szabályrendszerben bosnyák fiú ellen végig meghatározó fölénnyel vezetett, ám a harmadik menet végén taktikai fegyelmezetlenség miatt minimális pontkülönbséggel veszített, így most érmet nem sikerült szereznie.