Illegális szeméthegyek egy Kőszeg közeli erdőben

Hiába divat a szemétszedés, a másik oldal sem tétlenkedik.
Az utóbbi időben szinte népmozgalommá nőtt az önkéntes szemétszedés, aminek egyik mozgatója az internetes „ előtte-utána kihívás”. Ez egyrészt azért üdvözlendő, mert az internetezők végre nem valami értelmetlen, de annál veszélyesebb tevékenységre buzdítják egymást, másrészt szebb és élhetőbb lesz környezetünk. Magyarországon mindez kiegészül a már korábban indult „Te szedd!” akcióval.
Táncsics Péter
Mindez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy környezetünk összképe sokat javulna; ugyanis a másik fél sem tétlenkedik. Ezeket a fotókat Táncsics Péter, az Összefogás Kőszegért Egyesület aktivistája osztotta meg a Facebookon.
Táncsics Péter
Telefonos érdeklődésünkre elmondta: a két óriási szemétkupacot a Kőszeg melletti Guba-hegyen, az ólmodi erdőben találta. A szemét mennyiségéből és összetételéből ítélve többször fordulhatott teherautóval az elkövető: ezek szerint pont megfelelő helynek találta az ébredező tavaszi erdőt.
Táncsics Péter
A durva környeztrombolás már csak azért is érthetetlen – tette hozzá Táncsics Péter -, mert a kőszegi hulladékudvar fogadja lakossági hulladékot, és bár megvan az elhelyezhetőségi limit, segítően és rugalmasan állnak a kérdéshez.

Az emberek fejében van a legnagyobb rendetlenség és kosz

– foglalta össze az állapotokat lapunknak a fotók készítője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem