Az Óperint utcában és a Körmendi úton olyan ideiglenes közlekedési táblákat raktak ki az úttestre, amelyek hirtelen manőverre kényszeríthetik a bringásokat. Ami egy autóból nézve ártalmatlan apróság az út szélén, az a kerékpáron ülve közvetlen akadály: a belógó tábla miatt a biciklis kénytelen beljebb húzódni az úttest közepe felé. Olvasónk szerint az egyik ilyen helyszínen, ahol a csatornán végeztek rekonstrukciós munkákat, kis híján el is ütöttek egy kerékpárost, aki az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt a tábla miatt.
Ennél is meredekebb helyzettel találkozott a Hadnagy utcában, ahol egy szerelőakna fedlapját távolították el T-Com szakemberei. A nyitott aknát sem bója, sem kordon, sem szalag nem jelezte – gyakorlatilag semmi sem figyelmeztette a gyalogosokat arra, hogy egy nyitott lyuk tátong előttük a járdán.
A 11-es huszár úton pedig egy munkagép dolgozott úgy, hogy a járdát közben egyáltalán nem zárták le a gyalogosforgalom elől.
Az teljesen természetes, hogy az útfelújítások és a hálózati munkák ideiglenes korlátozásokkal járnak. Egy szabályosan megjelölt munkaterület azonban ég és föld egy előjelzés nélkül hagyott, nyitott aknához képest – a beküldött fotók alapján itt már rég nem egyszerű kellemetlenségről, hanem közvetlen balesetveszélyről van szó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!