Ruhák és bugyik

A szombathelyi divatbemutatón láthattuk nagyanyáink fehérneműit, és a római kor divatját is.

Többedszerre rendeztek már Divatnapokat Szombathelyen az Uránia Uvarban. Ezért is furcsa, hogy a megszokottnál jóval kevesebben jöttek nézelődni, talán a rossz idő miatt.
Pedig a lányokra nem lehetett panasz, bemutatták több szombathelyi divattervező ruháit, majd erotikusabbra vették a figurát, és jöttek a fehérneműk. Később a nagyi-bugyi bemutatón azt is megtudtuk, hogy nagyapáink mire vágytak, és ahogy a galériánkból is látszik, a karneváli ráhangolás is elkezdődött a római kori ruhák bemutatásával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria