Az első félidő után kiesésre áll a Haladás

Ha nem történik valami, a szombathelyi csapat jövőre a másodosztályban folytatja.

Az első félidő utáni szünetben a Haladás nulla nullás döntetlenre áll a Mezőkövesd ellen. Ha marad az eredmény, a szombathelyi csapat kiesik az NB1-ből.

Ha győz, akkor matematikai esélye még van a bent maradásra, de egy sor másik feltételnek is teljesülnie kell.

A szombathelyi csapat tizenegy élvonalbeli idény után búcsúzhat az első osztálytól.

Frissítés:

A 66. percben megszerezte a vezetést a Mezőkövesd. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a Haladás sorsa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport