Krokodilok, pókok és minden, ami egzotikus (képgaléria)

Akadt olyan szülő, akinek nem kis fáradságába került meggyőznie kisfiát, hogy a madárpók nem a legideálisabb...

Az OMK-ban tartott díszmadár-kiállítás után ezúttal az MMIK-ban szemlézhettünk érdekes, egzotikus hüllőket és kisállatokat. A krokodilok, kígyók, madárpókok és teknősök mellett rágcsálókkal is barátkozhattunk. De aki nem csupán csodálni szerette volna az állatokat, hanem hazavinni is akart egy-két csúszómászó jószágot, az vásárolhatott is belőlük. Bár volt olyan szülő, akinek nem kis fáradságába került meggyőznie kisfiát, hogy a madárpók, ami roppant mód megtetszett neki, nem a legideálisabb háziállat. Aki inkább az emléktárgyak mellett döntött, az is válogathatott a faragott állatfigurákból, vagy éppen a cápafog medálokból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria