2000 milliárdot csoportosítana át a költségvetésben a DK

Hogy sikerüljön kilábalni "az Orbán-kormány által előidézett" gazdasági válságból.

Árnyékkormányinfót tartott szerdán a DK, ahol Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, az árnyék-miniszterelnök helyettese két előterjesztést ismertetett "az ellenzéki közvéleménnyel" - írja a párt közleményében.

Mint írják, "az Árnyékkormány már egy éve arra figyelmeztet, hogy az Orbán-kormány által előidézett gazdasági válságra a lehető legrosszabb válasz a megszorítás, mert a megszorítás mindig újabb gazdasági gondokat szül, amelyekre újra megszorítás a válasz. Az Orbán-kormány megszorítás-spiráljából csak egy szociáldemokrata kormány jelenthet kiutat."

Molnár Csaba elmondta, az Árnyékkormány számításai alapján nagyjából 2000 milliárd forint állna rendelkezésre a költségvetésben a szociáldemokrata fordulat végrehajtására, ha ezt a pénzt nem felesleges látványberuházásokra, például Budapest-Belgrád vasútra vagy a Liszt Ferenc Repülőtér megvételére akarnák költeni.

  • 590 milliárd forintból adómentessé lehetne tenni a minimálbért;
  • 450 milliárd forintból vissza lehetne állni a baloldali kormányok nyugdíjszámítási módszerére, a svájci indexálásra, hogy a nyugdíjak kövessék a béreket is és ne értéktelenedjenek el;
  • 300 milliárd forintból meg lehetne duplázni a 2008 óta nem emelt családi pótlékot;
  • maximum 100 milliárd forintból jelentősen meg lehetne emelni az otthonápolási támogatást, amit most épp a DK-s polgármesterek készülnek kiegészíteni az általuk vezetett kerületekben;
  • 160 milliárd forintból lehetne pótolni a hiányzó egészségügyi dolgozók egy részét;
  • 210 milliárd forintból lehetne emelni a tanárok bérét;
  • 300 milliárd forintból pedig el lehetne kezdeni az Árnyékkormány otthonfelújítási programjának első ütemét.
  • Ezután ismertették az Árnyékkormány következő előterjesztését, amely megállapította: Orbán Viktor viseli a kizárólagos felelősséget azért, hogy az Európai Unió támogatásai még mindig nem érkeztek meg Magyarországra, és a legfrissebb hírek szerint hosszabb ideig még nem is fognak befolyni. Pedig ezek az uniós pénzek az Orbán-kormány által előidézett gazdasági válság miatt nagy jelentőséggel bírnak.

    Az árnyék-kancelláriaminiszter kijelentette, az uniós pénzek hazahozatala érdekében az Árnyékkormány követeli, hogy az Orbán-kormány teljesítse vállalásait az Európai Unió felé: a Fidesz azonnal vonuljon vissza az igazságszolgáltatásban törvénytelenül megszerzett pozícióiból és biztosítsa a Kúria függetlenségét is.

    Molnár Csaba hozzátette, Orbán Viktor uniós vétópolitikája csődöt fog jelenteni, amelynek ismételten Magyarország lesz a kárvallottja. A szociáldemokrata Árnyékkormány azonban garanciát vállal, hogy kormányra kerülése után, az új Dobrev-kormány azonnali lépéseinek eredményeként, egy hónapon belül felszabadítaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat - írták.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság