A múlt héten Szombathely óvodáiba is beköszöntött a farsangi szezon. Pénteken a Maros úti és a Losoncz utcai óvodákat látogattuk meg, hogy megörökítsük, miként is ünnepeltek a csöppségek. Két helyen két különbözö módon zajlott az esemény, a Maros úti óvodában szülők nélkül buliztak a lurkók, míg a Losoncziban a család is aktívan részt vettek a mulatságban. Nem egy családtag az eseményhez öltözözött, jelmezbe érkezett az ünnepségre. Mindent egybevettve mindkét helyen remek volt a hangulat, a jelmezes bemutató és tánc után jöhetett a süti és az üditő...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.