Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az SZKKA

26:25-re nyertek a Mosonmagyaróvár ellen.

Több mint négy hónap után lépett pályára a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata, amely a Motherson Mosonmagyaróvár együttesét fogadta az Aréna Savariában felkészülési mérkőzésen.

Nagyszerű hangulatban kezdődött az edzőmeccs, az első támadás a vendégeké volt, de a Szarková a kapufát találta el, majd egy labdaszerzés után Csire Fanni lőtte a találkozó első gólját. Jobban kezdett a szombathelyi csapat, amely remek védekezéssel rukkolt elő, az 5. perc elején Bandelier góljával már 3-0-ra vezettünk. Öt és fél perc elteltével találtak be a vendégek, majd emberelőnyben villámgyorsan egalizáltak is. A kezdeti lendület után több hiba csúszott a támadásokba, Tomasevics hiába védett jól, a 11. percben 5-3-ra már a Mosonmagyaróvár vezetett. Marosán György időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Horilszka találata szakította meg a szombathelyi gólcsendet, majd Pődör Rebeka egyenlített.  Három vendég gól után Horváth Petra bombázott Szemerei kapujába, majd Horilszka értékesítette hétméteresét, így a 20. percben 8-9 volt az állás. Két Mayer-gól következett, amivel átvettük a vezetést. Az első játékrész utolsó perceit az SZKKA uralta, így a szünetre 14-11-es szombathelyi vezetéssel vonultak a csapatok.

SZKKA-Mosonmagyróvár
SZKKA

A második játékrész elején Domokos góljára Horilszka válaszolt. A Mosonmagyaróvár két könnyű gólt dobott üres kapura, miközben Marosán György az emberelőnyös játékot gyakoroltatta, így a 37. percben újra egyenlő volt az eredmény, 16-16. Ezekben a percekben jól működött a védekezésünk, ráadásul a túloldalon Pődör és Bandelier is betalált kétszer, így elhúztunk négy góllal, 22-18-ra. Tomasevics továbbra is ragyogóan védett, a vendégek hosszú percekig nem tudták bevenni a kapuját. A folytatásban a vendégek három gyors ellentámadás után zárkóztak közelebb, majd az 51. percben Katona egalizált (22-22). Csire törte meg a hazai gólcsendet, Horilszka nyolcadik gólja után pedig újra kettővel vezettünk, amikor már csak 5 perc volt hátra a mérkőzésből. A lelkes hazai B-közép a hajrára már a pálya széléről buzdította a lányokat. Másfél perccel a vége előtt egyenlített a Mosonmagyaróvár, de az utolsó percben Orbán Adrienn higgadtan bedobta büntetőjét, így végül 26-25-ra megnyertük első felkészülési mérkőzésünket. 

A mérkőzést egy szomorú esemény is beárnyékolta, Balogh Judit a második félidő elején egy szerencsétlen mozdulat után súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. - írja a klub honlapja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport