A bál természetesen nem csak a bolyaisoknak szólt, bárki ráncba szedhette magát, felkaphatta a tűsarkút, szoknyát, strasszköves blúzt, vagy éppen öltönyt, és jöhetett. Aki kihagyta, sajnálhatja, mert fergeteges volt.
A megnyitót Lenner Tibor igazgató úr tartotta, majd Gombkötő Balázs és Seregélyi Petra mutatta be, hogyan kellene járni a klasszikus angol és bécsi keringőt.
Háromnegyed tizenegykor a Westside TSE tánccsapata lépett fel Tóth Viktória vezetésével, és adott elő egy hatperces változatos, nyakatekert koreográfiát.
Egy órakor takarodót fújtak
A mázlista pedig nem más volt, mint Bencsics Mariann tanárnő. A fiatalok ezután egy óráig ropták, majd megkezdődött a pakolás, amit a szervező diákoknak kellett elvégezniük, de megérte, mert az est, amit közösen hoztak össze, nem sikerülhetett volna ennél jobban!
Fotó: Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!