Kutya-tárlat-nézőben

Nemzetközi kutyakiállítást rendeztek a hétvégén Szombathelyen. A megmozduláson tizenhét országból érkeztek kutyák.

Nemzetközi kutyakiállítást rendeztek a hétvégén Szombathelyen. A megmozduláson tizenhét országból érkeztek kutyák, és közel ezerötszáz ebet csodálhatott meg a nagyérdemű. A rendezvényt Oberwarttal együtt rendezte a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete. A kilátogató érdeklődők szinte minden kutyafajtával megismerkedhettek, és ha éppen vásárolni támadt kedvük, itt mindent megtalálhattak kedvenceiknek. A szövetség vezetőinek is elnyerte tetszését a szervezés, így most már biztos hogy az elkövetkezendő négy évben is városunk rendezheti a kiállítást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria