A Markusovszky kórház vezetőitől a város felett őrködő politikusokig néhány tucatnyian jelentek meg a Savaria Filmszínház aulájában szombaton, hogy egy bemelegítő kávézás után végighallgassanak egy-egy Szombathely szempontjából kiemelt témáról értekező szakembert. Akik márpedig kitettek magukért: kérdeztek, felvázoltak és reflektáltak is egymás mondandójára.
Dr. Ipkovich György polgármester megnyitója után Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter vette át a stafétát, aki Csengey Dénes MDF-es politikus költő idézetével kezdett: Európába, de mindahányan. Vagyis: muszáj minél szaporábban bekapcsolódnunk az öreg kontinens vérkeringésébe, az első időszakban áldozatokat is vállalva ezért. A konvergencia program mindenekelőtt ezt jelenti, és nem a maastricht-i kritériumok teljesítését, vagy az euro bevezetését. Az Ausztriát átitató kellemes gemütlich életérzés Szombathelyen is megalapozható, abbéli előnyünket kiaknázva, amelyet egy amerikai mondás fogalmaz meg a legfrappánsabban: az a magyar ember, aki másodiknak megy be a forgóajtón és a túloldalt elsőként jön ki.
Az elmúlt tizenhat évben a nagyszámú regionális fejlesztési dokumentum kidolgozásában részt vett dr. Csapó Tamással tapasztalatai azt mondatják: Szombathely lehetőségei nagyok, objektív tényező nem hátráltatja. Bonyolítja azonban helyzetünket, hogy nem lettünk sem régiós póluscentrum, sem társközpont: az országos dokumentumokban eképpen nem jelenik meg a vasi megyeszékhely, a források gördülékenyebben vándorolnak Győrbe.
Az Új Impulzusok területfejlesztési anyagában ezt leszámítva mégis jelentékeny tennivalók szerepelnek: tudományos-innovációs centrum létrehozása a hányatott sorsú 11-es Huszár úti laktanya helyén, a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságának városunkba telepítése, rákkutató központ létrehozása és a belgyógyászati tömb teljes rekonstrukciója, közlekedést illetően a Csaba utcai felüljáró, a Szombathely-Kőszeg elővárosi vasút, és az Éhen Gyula téri új regionális autóbusz-pályaudvar kialakítása. Ami pedig a Berzsenyi főiskola felett lebegő, állandósult problémát illeti: nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy önálló egyetemünk legyen, hanem hogy legyen egyetem.
Egyetem nélkül úgy nézünk ki, mint egy Jumbo Jet, amelyik elveszíti egyik hajtóművét a négyből, és lehet, hogy a tenger felett sikerül hazamanővereznie, de óriási veszélynek van kitéve osztja a tanszékvezető véleményét dr. Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő is, s ki is egészíti azt: az egyetemi lét elképesztő húzóerő, és ebben a tekintetben közömbös, hogy önálló intézményként vagy egy hálózat részeként teljesedik be ez az álom.
Egy ponton vitatkozik is Csapóval: hibát követünk el, ha Győrben ellenségképet keresünk, hiszen kimeríthetetlen források állnak rendelkezésre az EU költségvetésében, és hogy ebből mennyit kapunk, az nem múlik a régió többi településén. Ellenben múlik rajtunk utalt rá, hogy számos képviselő még arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa a neki megküldött, fejlesztési pólusra vonatkozó anyagot (nem küldtek e-mail visszaigazolást). Tucatjával kell állnia a pályázatoknak a fiókokban, amelyeket aktualizálni kell, amint megjelenik egy jó lehetőség. Kétségtelen tény: tízből kilencet minden bizonnyal feleslegesen csinálnak meg egyébként jól felkészült kollegáink, de az az egy életbevágó lehet tette még hozzá.
Kerékgyártó Attila, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság képviseletében, diagramokkal megspékelve értekezett a vasi utakról és a tervezett fejlesztésekről. A térségben nincsen olyan főút, aminek fejlesztése nem szükséges és műszakilag nem megalapozott szögezte le a mérnök. Mumusunknak, a 86-os főútnak külön figyelmet szentelt: legterheltebb szakaszai ugyanis Vas megyében találhatóak, 2005-ös adatok szerint naponta tízezer jármű nyargal át itt. Bővítések, négysávúsítások, új nyomvonalak várnak a térség útvonalaira Kerékgyártó szerint szakembereik előkészítették már a projektjavaslatokat, amikkel bizonyosan le fogják tudni hívni az EU-s pénzeket.
Az elterjedt nézettel ellentétben Szombathelyen nem tragikus a munkaerőpiac folytatta az előadások sorát dr. Kovács Péter, a Vas Megyei Munkagyi Központ igazgatója. Ez annak is betudható, hogy az intézmény fő prioritása a képzés, aminek révén a vasi központ országosan az egyik leghatékonyabb, alacsony ráfordítással: amíg Magyarország számos helyén közhasznú foglalkoztatással oldják meg átmenetileg a munkaerőpiaci feszültségeket, addig Nyugat-Magyarországon az át- és továbbképzés a jellemző. Vasban a képzések után az álláskeresők 55,8%-a helyezkedik el, míg országosan ez a szám 46,2%.
Az igazgató beszélt még arról is, hogy kőkeményen újjá kell szervezni a pályaválasztást, miután a szülők és gyerekek nem foglalkoznak azzal, hogy a megszerzett diplomájuk a munkaerőpiacon vajon ütőképes-e, majd amikor végeznek, elvárnák azt, hogy az állam helyezze el őket. Rá kell gyúrni ezért a szakmai kvalifikációra, máskülönben osztrák-magyar viszonylatban a szakmunkáshiány egy szabad határnyitás után a bérkülönbségek miatt katasztrofálissá válhat, és a helyi gazdaság fejlesztésének komoly akadálya lehet.
Hogy a médiára milyen feladatkör hárul a városmarketinget illetően, arról a Vas Népe főszerkesztője, Halmágyi Miklós tartott előadást, rögtön szkeptikus hangszínt megütve: arról beszélünk, hogy Szombathelynek térségszervező szerepe lenne, de vajon erről a derék burgenlandiak tudnak-e? A zsurnaliszta úgy véli, a város eladását jócskán visszaveti az, hogy a média jelenlegi működése arra van kihegyezve, hogy balhé van: hogy ezt a tendenciát a médiumok gerjesztik vagy az olvasók igénylik, nem tudni, de ildomos volna a pozitívumokat kidomborítania: Szombathelyre vetítve ez lehet az alacsony bűnözési rátától kezdve a vallásosságon keresztül a pofonegyszerű közlekedésig rengeteg minden.
Utolsó meghívott vendégként Vágvölgyi András médiaoktató járta körül a kultúrát, mint kitörési pontot. Szerinte ma ott tartunk, hogy mindenki színházat akar, holott van színház: talán túl sok is, túl sok egymást gyengítő koncepció. Nem biztos tehát, hogy tüstént épületben és társulatban kell gondolkodni, hiszen lényegében többet is lelünk ezekből Szombathelyen. Annál inkább kell a már kétszer is nekifutott témát újra töviről-hegyire átbeszélni.
A pedagógus kitért arra is, hogy a kultúrát ma legtöbben az olyan problémák mögé tolják, mint amilyen a munkahelyteremtés vagy az útfejlesztések, pedig ez nem egy ha-még-jut-rá jellegű, maradékelven nyugvó dolog, és semmiképpen nem luxus: olyannyira nem, hogy maga a kultúra az, amely gerjeszteni tud vállalkozásokat, szolgáltatásokat, amelyre tevékenységek épülhetnének, és amely képes lenne a lehető legközvetlenebbül a város hírét öregbíteni. És ehhez az is kell, hogy ne csak a Savaria Karnevál álljon mindenek felett, de foglalkozzunk a kortárs művészetekkel és a frissen alakult egyesületekkel is, úgy karolva őket fel, hogy ne érezzék magukat sértve autonómiájukban.
Az előadások után a meghirdetett sajtótájékoztatóra már nem került sor: az újságírók annyira érdekfeszítőnek találták a témákat, hogy inkább végigülték a tovairamló két órát. Megérte.
