Ismét módosult a szombathelyi közgyűlés összetétele?

A jelenlegi állás szerint 15-12 az arány a Fidesz javára – a végső döntést a bíróság mondja ki

A Területi Választási Bizottság elnökétől, Kun László főjegyzőtől kapott információink szerint a Fidesz csütörtöki beadványában vitatták a kompenzációs listáról kialakult mandátumok kiosztásának helyességét. Érvelésük szerint a 4-es választókerületben keletkezett 752 töredékszavazatot a Városi Választási Bizottság helytelenül osztotta fel a jelölő szervezetek között, a Pro Savaria számára 250 voksot számoltak el, a Fidesz szerint így elveszett 500 szavazat.

A 4-es választókerület jobboldali jelöltje a Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria közös támogatásával indult. A párt bemutatta a három jelölő szervezet közti megállapodást, és kérték, hogy ennek értelmében a töredékszavazatokat 50-50 százalékos arányban osszák fel a Fidesz-KDNP és a Pro Savaria között.

A Területi Választási Bizottság a kérésnek helyt adott, így az MSZP-SZDSZ közös jelöltjétől Csönge Mártától elvették a mandátumot, és azt Horváth Csaba,(Pro Savaria-Fidesz) kapta meg. Ezzel 15-12-re módosult az arány a Fidesz és szövetségesei számára a közgyűlésben.

A döntés azonban még nem jogerős, információnk szerint az MSZP bíróságon támadja meg azt, és a bíróság elő kerül Csinger Péter (független) keresete is, aki a Sági József (Fidesz) számára odaítélt mandátum jogszerűségét támadta meg .

Közel egy héttel a választások után tehát még mindig vitatott a szombathelyi közgyűlés összetétele.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Önkormányzati választás 2006