Ellentétek vonzásában – A népirtó konvergenciaprogramtól a népfelségező Szűrös Mátyásig

Október tizenkilencedikét, zimankós csütörtököt írunk. Újfent higgadtan gyakorolja gyülekezési jogát a Szombathely Fő terén máig minden este összesereglő maroknyi csapat, lett légyen az fideszes pedagógus, Koppány-alteregó, nyugodalmas nyugdíjas vagy bomberes bőrfejű. Most mégis több főt számlálnak, mint szoktak volt: vendégeik érkeztek ugyanis. A magyar trikolór és az árpádsávos lobogók aránya 16:3 az előbbi javára, és a szokványos Himnusz éneklés, szeretetkör-alakítás, kormányváltós bemelegítés, valamint az Észt Nemzeti Mozgalom kitartásra sarkalló üzenetének felolvasása után a Szombathelyen is orvosló Csókay András agysebész lép mikrofonhoz.

Az Új Magyarország Egyesület egyik alapító tagja ezotériába hajló történelmi bevezetővel siet mindazok segítségére, akik a józan szavakon túl esetleg további ómenek előtűnésére is várnak, már ami a változás sürgető mivoltát illeti. Ezért hát Révai Péter koronaőrt említi, aki az 1600-as évek elején fedezte fel, hogy a magyar történelem működésében rejtélyes módon ötszáz éves ciklusok világlanak ki: Attilától Szent Istvánig, államalapítónktól Hunyadi Mátyásig. A misztikus matek alapján most kéne eljőnie a következő korszakváltásnak, és a koronaőr azt is papírra vetette akkor: „bárcsak annak a nemzedéknek a sorai közt lehetnék, akik ezt a változást megélik.”

Magasabb dioptriájú szemüveget az alkotmány értelmezőinek!
Csókay a konvergenciaprogramnak hívott genocídium és egy második Mohács beköszöntésének víziójával delejezi az egybegyűlteket, majd emlékeztet: 2001 januárjában a Szent Korona égdörgés és villámlás közepette vonult be a magyar Parlamentbe. „Ez volt az első üzenete a kozmosznak, hogy számoljunk le a kicsinyhitűségünkkel, emeljük fel a fejünket, és ne foglalkozzunk azzal, hogy mennyien vagyunk a téren. Az igazság és a lélek ereje nem mennyiségi kérdés. Saját magunkban keressük először az egységet!”

Mellettem jegyzetelő újságíró kolleganőm is akkor rezzen meg igazán, amikor a demokrácia falai gyűrődnek meg egy percre a szónok szavai alatt: eszerint a játékszabályokat olyan alapokra kell helyezni, hogy a pártok működése törvényesen ellenőrizhető és számonkérhető legyen. Nofene.

Csókay szerint nem új alkotmányról szól a fáma, hanem csupán a régi szemügyre vételéről: „ennek bevezetője kimondja, hogy ez az alaptörvény ideiglenes, a kilencvenes évek átmenetének levezénylésére szolgál. Majd később, a harmadik fejezetben az országgyűlés teendői között kiemelten azt említi meg, hogy meg kell alkotni a magyar köztársaság végleges alkotmányát. Mire várunk?”

Az úszólegenda diszkvalifikálná a Gyurcsány-kormányt
Az Új Magyarország Egyesület imaláncot hirdet – halljuk az egykori versenyúszó Hargitay Andrástól, és hovatartozásaitól függetlenül mindenkitől azt a minimumot kérik, hogy esténként nyolckor gyertyavilág mellett mondjon egy miatyánkot (hogy egy mohemadán, egy taoizmust valló, netán Krisna tanait követő honfitársuktól, aki egyéb iránt szintén a kormányváltás mellett tenne hitet, miként képzelik ezt el, arra nem hallunk javallatot).

Hargitay szelíden búgó, agykontrollos hangszínezete bizarr kontrasztba rendeződik választott témájával, amely a doppingkérdést, mint a sportvilág legégetőbb problémáját pedzegeti: ott ha utólag is veszik észre a sportszerűtlenséget, rögtön megfosztják a delikvenst bajnoki címétől – az MSZP-SZDSZ koalíciónak is erre a sorsra illenék jutnia. Búval tölti el, hogy egyesek nem képesek értelmezni az alkotmányozó nemzetgyűlés fogalmát, mondván, ilyet nem olvashatunk az alkotmányban: „a szeretet, a szív, a becsület szó talán benne van? Nincs benne. Akkor talán ezek sem értelmezhetőek?”

Szűrös: „van baloldal, amely népi és nemzeti”
„Isten hozott!” – zeng a mantra Szűrös Mátyás előlépésére. A rendszerváltás államfője eleven emlékei közé nyúl: amikor 16 évvel ezelőtt kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot az országház erkélyén állva, nem kellett szervező erő, mégis több százezer ember vonult ki az utcára. S mivel most a kormányzó párt nem mond le önként und dalolva, nem lehet mást tenni, mint a népfelség elvét az utcán gyakorolni (a közönség soraiból monnyonlezés és hazaárulóbagázsozás hallik). „Hallottak-e már olyan kormányról, amely saját nemzete ellen agitál?” (a közönség örül az interakciós lehetőségnek, és a pillanat töredéke alatt jön is a megfejtés, ami Gyurcsánnyal kezdődik és Ferenccel végződik.)

„Szeretném megmondani önöknek, hogy van baloldal, amely népi és nemzeti. De szervezetlen, és nem ők vannak hatalmon. Akik hatalmon vannak, azok neoliberális politikát folytatnak, semmi közük a jó értelemben vett szociáldemokráciához.” A monológ végén még Demszky Gábor is kap egy hetyke sallert, mert míg Szombathely Fő tere például csillog-villog, addig Budapest fuldoklik a szeméttől (a közönség pedig boldogan fujjol).

„Amíg olyan ifjúságunk van, mint 56-ban volt, csak rá kell irányítani figyelmüket a bajokra, és hogy mit tegyenek” – halljuk, s nyelünk egyben nagyot a mellbevágó ötlet hallatán. Pár perc múltán a hideg szellő már messziről hordja csak felénk a szavakat, miszerint Olaszliszkának és Balatonőszödnek bizonyhogy köze van egymáshoz, de ezt már nem várjuk meg. Döbbenetből ennyi elég is volt.