Bolondságnak tűnhetett a Kőszegi Várszínház 25. jubileumi évadára épp egy Csokonaival előrukkolni, hiszen veretes honfi-poétánk nagyon nincs divatban. Keserédes nemzeti nemes játéka" pedig csupán egy töredék, amelynek textusából az olvasottabb néző is általában ennyit ismer: "Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon". A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költőzsenije a középiskolás korosztály nehezen emészthető tananyaga. A szabadtéri nyári színházak pedig többnyire könnyű és könnyen emészthető nézőcsalogató darabocskákat állítanak színpadra, nem efféle sírva vigadást. Csokonait, ezt nyomatékosítanunk kell, meglehetősen vakmerő választásnak tartjuk, de istenuccse, bejött.
Teltház
A vár körül nyolc-fél kilenc tájékán már premierhez méltó ünnepi
hangulatban ténferegtünk: kint fúvósok szórakoztattak, bent a színpadon Sebő Ferenc
és zenekara adta a talpalávalót. A bejáratnál néhányan már előre ittak a medve
bőrére, az előadás előtt a vár borával koccintgattak. Alig egy-két szék maradt
üresen: teltház. (Állítólag a hétvégi három előadás egyikére sem lehetett már
jegyet kapni.) A nézőtéren ismerős arcok, sok a szombathelyi, a sorunk végén pedig
Pogány Judit is feltűnik, aki Molnár Piroska társaságában kacagta végig az
előadást. Csokonai vígjátékát így első látásra csupán a vár tetején,
az ereszek alatt potyázó galambok unhatták, akik időnként heves szárcsapkodásokkal
fejezték ki nem tetszésüket.
Csokonai Vitéz Mihály ízes nyelvezete zene a fülnek, ínyencség, csak rá kell hangolódni. Az első tíz percben még kapkodjuk a fejünket, hol a galambok zörögnek, hol meg csak nehezen csípjük el a fülünknek idegenül csengő szavakat. A vár akusztikája sem az igazi. Az első felvonásban a dalszövegekből a hátsó sorokban szinte semmit sem érteni, aztán mintha kihangosodott volna a játék, a második felvonásban zökkenő-mentesebb a megértés.
Ahol az olvasás agyrém, és a kultúra betegség
A vígjátékban, olvashatjuk az irodalomkönyvekben, Csokonai leleplezi
az uralkodó osztály elmaradottságát, műveletlenségét, mely kerékkötője a
társadalmi haladásnak. Egy erkölcstelen és műveletlen, a tudományokat
gőgösen megvető, franciákat és németeket majmoló magyar főnemességet karikíroz
ki. A színdarabban az uraságok legfőbb gondja, miként űzzék el egyre kínzóbb
unalmukat, és miként tudnák tökéletesebben majmolni a francia, német és szász
udvari trendeket. Velük szemben áll a nincstelen poéta, akit az adósok börtöne
fenyeget, mert nem tudja a harácsoló német tipográfusnak a magyar nyelven íródott
hőskölteményének nyomtatási költségét kipengetni. Tempefői kap egy órát, hogy
előteremtse a pénzt. Ámokfutásba kezd a pénzért, a szerelemért, a
méltóságért, a költészet jogosultságáért pesti kávéházi nagyuraknak és
tudományokat pártoló egyházfiaknak könyörög, és alázza meg magát, mindhiába.
Csak a szerelem segíthet
A poént viszont nem lőjük le.
Fekete Ernőt illeti meg sűrű vállveregetés
A legnagyobb dicséret a rendező Jordán Tamáson túl a színészeket illeti meg, akik képesek voltak az archaikusan kacifántos mondatoknak természetességet és értelmet adni. Főként a Tempefői szerepében fellépő Fekete Ernőt illeti meg sűrű vállveregetés, a szombathelyi származású fiatalembernek ugyanis elhittük, sajátja ez a nyelv, képes volt kimódoltság nélkül életet lehelni a meggyötört és szerelmes 18. századi poéta figurájába. A többiek is sikeresen megbirkóztak Csokonai parazitáinak figuráival, humort és egyéni színt vittek a darabba: Spindler Béla Fegyvernekiként, Újvári Zoltán Serteperti grófként, Bezerédi Zoltán Tökkolopiként, Hollósi Frigyes szerzetesként, Epres Attila tipográfusként egytől-egyig jó választásnak bizonyult.
Talán egyedül a Tempefői múzsáját, Rozáliát alakító Sipos Verát éreztük halványabbnak, a hátsó sorokba a poétákért lobogó felvilágosult hölgy tüze már nehezebben jutott el. Viszont ellentétpárja, a butuska nőként beállított leánytestvér (Botos Éva) igazi tűzrőlpattant grófkisasszony. Bodrogi Gyulával alakított kettőse is parádés. Az első Csokonai által lejegyzett magyar tündérmese Bodrogi Gyula előadásában lehengerlő, a darab egyik leghosszabb és legszórakoztatóbb betétje. A rendezői szándékkal ellentétben azonban nem értjük, a kimódolt elmével bíró poéta-pártoló Rozál-kisasszony miért is nem élvezi ezt a parádés előadást, és miért fintorog közben.
A színészek mintha egy térbeli mesekönyv életre kelt figurái lennének
A jelzésszerű papírfalak közt megelevenedik a késő-barokk pompa. Nem új,
de hatásos megoldás, ahogy Sebő Ferencet és zenekarát a színpad hátsó traktusában
egy falikárpit mögé rejtették. Az áttetsző anyagon egy korabeli zenekar képe,
mögötte a valódi zenekar körvonalai látszottak. A sötétben pedig teljes alakjuk
feltűnt.
Sebőék sokat hozzáadtak a darabhoz, Csokonai megértéséhez és az élvezethez. A
versek átélhetőbbé, életszerűbbé váltak a dallamok által.
Szellemes, ahogy a helyszínek váltakozását csupán egy-két tárgy elmozdításával,
valamint a falikárpit cseréjével könnyedén megoldották. A cicomás úri ruhák
egyszerre tűnnek korhűnek, és egyszerre irreálisan giccsesen eltúlzott karikatúrái
a kor divatjának.
Végezetül
idézzük a színházat beharangozó prospektus végszavát: Csokonainál
megfér egymás mellett mulattatás és keserűség, bók és szellentés, költészet és
káromkodás, disznólkodás és poézis. Vígjáték, amit szerzője nem jókedvében
írt. "Ha írok is, majd írok a huszadik-huszonegyedik századnak, mikor az ember
emberebb lesz" - mondja Csokonai. Hát, itt vagyunk. Ez most másfajta sár,
másfajta divat, másfajta közöny. De a Tempefőiket ugyanúgy nyírjuk ki.
| Július 13-14-15. 19-20-21-22. (esőnap: 16.; 23.) Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői vagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban - Egy nemzeti nemes játék 2 részben - A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ BEMUTATÓJA Jurisics vár 20.30 óra Szereplők: Közreműködik a Sebő együttes |
A fotókat a koszeg.hu-ról vettük át...
