Szavazzon: melyik film zsebeli majd be a legtöbb Oscar-szobrot?

Idén ismét közvetítik az Oscar-díjátadót. Megnéztük, kik az esélyesek.

Korábban több évig magyar tévécsatornák is készültek élő közvetítéssel, stúdióba meghívott vendégekkel és szinkrontolmácsolással, de tavaly egyik csatornán sem lehetett nézni. Idén azonban újra nyomon követhetjük a világ legnépszerűbb filmes díjkiosztóját.

A 95. Oscar-díjátadót kizárólag a Disney+ közvetíti élőben Magyarországon (angol nyelven) március 12-én, vasárnap 23:30-tól. Ekkor kezdődik a vörös szőnyeges bevonulás, a díjátadó pedig éjjel 1 órakor. Az idei gála házigazdája Jimmy Kimmel, immár harmadik alkalommal.

Minden, mindenhol, mindenkor
Prorom

Lássuk, milyen zenei előadások színesítik a műsort. A tervek szerint a Rihanna a „Fekete Párduc" című filmből az Oscar-jelölt „Lift Me Up" című dalt énekli el. A „Minden, mindenhol, mindenkor" című filmből, az Oscar-jelölt „This Is A Life" című dalt David Byrne Oscar-díjas tehetség, Stephanie Hsu Oscar-jelölt színész és a Son Lux zenésztrió adja elő. Felhangzik még a szintén Oscar-díjra jelölt „Applause" és a „Naatu Naatu" című dal.

A desszertek után térjünk rá a főételekre, vagyis a betétdalok után az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által jelölt filmalkotásokra.

A sziget szellemei
Fórum Hungary

A legtöbb jelölést, 11-et a Minden, mindenhol, mindenkor érte el, összesen 11-et. Egyaránt 9-9 jelölést kapott a Nyugaton a helyzet változatlan és A sziget szellemei. Mindhárom verseng a Legjobb film kategóriában, ahol rajtuk kívül ott van még az Avatar: A víz útja, az Elvis, A Fabelman család, a TÁR, a Top Gun: Maverick, A szomorúság háromszöge és a Women Talking.

A Fabelman család
Fórum Hungary

Meglepetések sosem kizárhatók, és Spielberg életrajzi ihletésű filmjét (A Fabelman család) vagy akár Tom Cruise tökös, vadászpilótás moziját túldíjazhatják, de valószínűleg Oscar-díjból is a fent kiemelt három alkotás valamelyike fogja bezsebelni a legtöbb szobrocskát.

A 80. Golden Globe gálán kiegyenlített volt a mezőny, a legjobb idegennyelvű film kategóriát viszont nem nyerte meg a Nyugaton a helyzet változatlan. Ami ellenben tarolt a 76. BAFTA-n. A brit díjátadó szenzációja volt, hogy nem angol nyelvű filmként 14 jelölésből 7-et díjra váltott Erich Maria Remarque 1928-ban megjelent klasszikus regényének filmváltozata. Behúzta a legjobb film, a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv-adaptáció, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb hang és a legjobb fényképezés díját is.

Nyugaton a helyzet változatlan
Netflix

Bumm. Első világháborús moziként, az ukrán-orosz háború árnyékában. A legnagyobb kérdés, hogy a kritikusi előszobából át tudta-e lépni az amerikaiak ingerküszöbét, és a rangosabb filmes díjátadón képes lesz-e hasonló sorozatlövésre.

A hivatalos jelölések itt tekinthetők meg.

Vasárnap éjfélig várjuk a tippeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű