A bátorságról, a segítőkészségről és az önzetlenségről szóljon a török és magyar barátság következő 100 éve is, mondta Novák Katalin köztársasági elnök a törökországi Kocaeliben (korábbi nevén Izmitben) pénteken Mancs, a híres mentőkutya szobrának felavatásakor.
Novák Katalin felidézte, hogy idén 100 éves a magyar-török diplomáciai kapcsolat, és a török és magyar barátság, szövetség veszteségek során erősödött a történelem folyamán. A köztársasági elnök elmondta, hogy Mancs kutya jelkép számunkra, a bátorság, a segítő szándék és az önzetlenség szimbóluma, adta hírül az MTI.
Emlékeztetett, hogy a magyar emberek, a magyar mentőcsapatok az 1999-es izmiti földrengést követően és az idei természeti katasztrófa után is azonnal a török emberek segítségére siettek.
Mancs a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája volt. Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott.
A köztársasági elnök megtekintette továbbá a Thököly Imre-Zrínyi Ilona Emlékházat, és megkoszorúzta Thököly Imre síremlékét.
A magyar államfő három napos hivatalos látogatáson járt Törökországban. Adománykeretéből a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a törökországi földrengés áldozatainak humanitárius segélyt nyújtott. Lehel László MÖS-elnök az államfői látogatás alatt 200 iskenderuni családnak adott át 200 darab tanszer- és 200 darab higiéniai csomagot.