Harminc éve, 1987. június 24-én született meg a jelenkor egyik legnagyobb futballistája, Lionel Messi. Most összegyűjtöttünk öt érdekességet, ami a rajongóknak nem, de a sima szurkolóknak szolgálhat néhány újdonsággal.
Lionel Andrés Messi 1987. június 24-én született az argentín Rosarióban, Jorge Horacio Messi és Celia María Cuccittini fiaként. A Messi család azonban eredetileg az olaszországi Anconából származnak, ahonnan Angelo Messi 1883-ban emigrált Argentínába.
Épp ezidőtájt kezdett el érdeklődni iránta a River Plate, ám ők nem tudták volna kifizetni a kezeléseket Messi számára. Így jött képbe a Barcelona, ahol vállalták a költségeket, így az egész Messi család költözött Európába.
Messi 2004-ben mutatkozott be a La Ligában, ám ekkor még nem a tízes számot viselte a hátán, hanem a harmincast, majd ezt követte a tizenkilences. A tízes mezt csak négy évvel később, a 2008-as szezonban kapta meg - miután távozott a csapattól egy bizonyos Ronaldinho.
2005-ben, a Magyarország-Argentína barátságos mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban - bár nem tartott sokáig. Messit a 63. percben cserélték be, de a 65. percben már ki is állították Vanczák Vilmos lekönyökölése miatt.
Immáron hetedik éve.