A fenti kép fogadta az egyszeri érdeklődőt, aki betette a lábát szerda kora reggel a szombathelyi vasútállomásra. De nemigen tette: célirányosan mindössze pár újságíró kolléga és egy posztoló rendőrjárőr jelent meg a környéken, illetve egy kíváncsi kisiskolás, aki a notesz láttán sietett megérdeklődni, hogy akkor ez most benne lesz-e az újságban.
Egyébként a peronon egy lélek sem tűnt fel, kivéve néhány unatkozó vasutast, akik önfeledten diskurálva vonultak végig azon. Hiába is néztük árgus szemekkel a síneket, egyetlen sztrájktörőt sem láttunk, aki akár egy métert is előregördült volna a mozdonyával megállt az élet a legfőbb városi közlekedési gócban.
Ha egy időutazót ide ejtettek volna koordinátái, talán rögtön levonta volna a végkövetkeztetést, hogy evakuálták a várost, pedig csak arról van szó, hogy "az utasok megtanulták már, hogy ha a vasutasok sztrájkot hirdetnek, az egyenlő azzal, hogy valószínűleg nem tudnak utazni. A munkavállalók egyébként a törvénynek megfelelően a helyükön tartózkodnak, munkaképes állapotban mondta el nekünk a lefüggönyözött információs pult előtt Papp Zoltán, a Vasutasok Szakszervezetének területi képviselője.
Elérték céljukat: róluk beszél az ország, a minisztériumban vakaródnak a fejek
A sztrájk nem cél, hanem eszköz, hogy nyomást gyakoroljunk a törvényhozókra: gondolják meg, megéri-e nekik bezárni ezt a harmincnyolc vonalat. Én azt gondolom, a célunkat elértük, mert már tegnap este is azt kommunikálták az illetékesek, hogy ők tulajdonképpen nem is akarják bezárni. Mi ezt akartuk már nyáron is elérni, amikor négyszer levelet írtunk válasz nem jött rá , amikor demonstráltunk, amikor aláírást gyűjtöttünk, petíciót nyújtottunk be.
Cikkünk megjelenésére ugyan már kinyitottak a pénztárak és elindultak a szerelvények az Éhen Gyula téren, azért ez nem jár azonnali helyrebillenéssel: nem hiába mondják ezt menetrendnek, ez a rend most felborult, és kell egy egész nap, hogy minden vonat úgymond a vágányra kerüljön mondta még el a szakszervezeti vezető.
