A miniszter Szombathelyen is félrelépett - a Cromwell Ifjúsági Színtársulat pénteki premierjén jártunk (Képgaléria)

Rekord dőlt meg a Cromwell Ifjúsági Színtársulat három és fél éves működése során – emelte ki Horváth Soma, a leköszönő művészeti vezető a péntek esti premier után. A szombathelyi csapat Ray Cooney: A miniszter félrelép című vígjátékát állította színpadra. Az MSH kamaraszínházának hátsó függönyét, a bizakodó jegyeladási számok miatt a társulat már le se engedte. (Majdnem 200 jegy fogyott el elővételben, a kamaraszínház kapacitása pedig 300 fő.) A csoportosulás két felvonáson át hozta a tőle megszokott, humoros formáját. Utoljára? A darab végén a társulat számos meghatározó tagja is bejelentette visszavonulását. Nem hiába, érnek a fiatalok. Számukra az érettségi, a továbbtanulás jelenti az újabb nagy kihívást. A Cromwell azonban nem szűnik meg. Várjuk a folytatást...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria